Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az OMV-nak jelenleg nem áll szándékában eladni a birtokában lévő Mol-részvényeket.
Wolfgang Ruttenstorfer, az osztrák olaj- és gázipari konszern vezérigazgatója a Profil politikai-gazdasági hetilapban hétfőn megjelent nyilatkozatában közölte, hogy „persze ez nem lesz örökké így, ám az idén mindenképpen megtartjuk őket”.
A folyóirat érdeklődésére az OMV-vezér kijelentette, továbbra is szilárd meggyőződése, hogy be fog következni a szétaprózódott közép-európai olajágazat konszolidációja – ezért jó lett volna, ha megvalósul a Mol-lal tervezett egyesülés. Ám miután az Európai Bizottság versenyjogi hivatala kikötéseket támasztott, az ügylet meghiúsult. Egyetértett ugyan azzal a felvetéssel, hogy most, amikor annyira olcsóak a Mol részvényei, könnyebben fel lehetne vásárolni a magyar vállalatot, de rögtön hozzá is fűzte: a szándék lekerült a napirendről.
Véleménye szerint annak idején ésszerű áron vették meg a Mol-részvényeket, és noha most lényegesen kevesebbet érnek, úgy véli, hogy árfolyamuk ugyanúgy ismét fel fog menni, mint a többi részvényé.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?