Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az eddig hittnél is mélyebb a recesszió Nagy-Britanniában a pénteken kiadott, felülvizsgált végleges adatok szerint, amelyek csaknem harminc éve nem tapasztalt visszaesést mutatnak.
A tavalyi utolsó negyedévben 1,6 százalékkal csökkent reálértéken a brit gazdaság összkibocsátása (GDP) az előző három hónappal összevetve, éves összehasonlításban pedig 2 százalékos volt a teljesítménycsökkenés, jelentették a brit statisztikai hivatalban pénteken. Nagy-Britanniában 1980 óta nem mértek ilyen meredek visszaesést negyedéves összevetésben.
A hivatal előző, most felülvizsgált becslése 1,5 százalékos visszaesésre szólt negyedévről negyedévre, illetve 1,9 százalékos mínuszra éves összehasonlításban. A tavaly harmadik negyedben a brit GDP 0,7 százalékkal csökkent az előző negyedhez képest, de még 0,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Elemzői előrejelzések szerint a brit recesszió mélyülésének még nincs vége.
A Brit Iparszövetség (CBI) nemrégiben kiadott, minden eddiginél rosszabb prognózisa szerint a brit hazai össztermék-érték visszaesése – amely már 2008 harmadik negyedévében elkezdődött – hat negyedéven át tartani fog, vagyis Nagy-Britannia, az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság 2009 egészét recesszióban tölti.
Az iparszövetség úgy számol, hogy a recesszió teljes ideje – vagyis az előrejelzésben valószínűsített hat negyedév – alatt a brit GDP-érték összesítve 4,5 százalékkal zuhan. Az idei egész éves visszaesés mértékét a szervezet 3,3 százalékosra valószínűsíti.
A kormányzati gazdaságélénkítő és banki tőkepótló programok nyomán citybeli elemzők évtizedek óta nem látott költségvetési hiányt is jósolnak Nagy-Britanniában. Az Ernst & Young könyvvizsgáló cég ITEM Club nevű gazdasági előrejelző részlegének Londonban kiadott új prognózisa szerint az áprilisban kezdődő költségvetési évben a brit kormánynak már nem lesz sok mozgástere a további növekedésserkentő lépésekhez, mivel a nettó állami hitelfelvételi igény a jelenlegi állapot alapján is eléri a 180 milliárd fontot. Ez a következő pénzügyi évre becsült GDP-érték arányában 12,6 százalékos költségvetési hiánynak felel meg – áll az előrejelzésben. A deficit így 50 százalékkal nagyobb lenne, mint amennyit Alistair Darling brit pénzügyminiszter tavaly ősszel közzétett előzetes költségvetési tervezetében valószínűsített. Az ITEM Club szakértői szerint még a Nemzetközi Valutaalap (IMF) múlt héten közzétett, 11 százalék körüli brit államháztartási deficittel számoló jövő évi jóslata is „túlzottan derűlátó”.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nem csak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.