Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Mol lejtőre került nap végén, az OTP azonban délután ismét lelkesen vették, így "visszatért a múlt századba" a bankpapír.
A Mol turbózta ma a Budapesti Értéktőzsde vezető indexét ma egész nap, a zárószakaszban azonban hatalmasat zuhantak az olajipari cég papírjai, így a BUX is nagyot esett. A mutató a tegnapi záróérték környékén nyitott, majd gyorsan emelkedett, s a öt perccel a kereskedés vége előtt már 3 százalék fölötti pluszban is járt. A zárószakaszban azonban mintegy 150 pontot zuhant a BUX, s végül 11 071 ponton zárt.
A Mol egész nap 6 százalék körüli pluszban mozgott, ostromolta a 11 000 forintot is napközben, a kereskedés utolsó perceiben azonban óriásit bukott: 10 800 pont környékéről 10 355-ig esett, s végül csak 2,3 százalékos pluszban zárt.
Így nem is az olajipari cég papírjai teljesítettek a legjobban a blue chipek közül: az OTP ugyanis mindeközben szárnyalni kezdett, s „meg sem állt a 20. század közepéig”: végül 5,1 százalékkal a tegnapi záróérték fölött, 1945 forinton született az utolsó kötés. Emelkedett az MTelekom is: az 535 forintos záróár majd 3 százalékkal magasabb a tegnapinál. A Richter azonban ma is süllyedt, s végül 25 250 forinton fejezte be a keddet.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.