Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az építőipari körbetartozások összege már több mint 400 milliárd forint – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének alelnöke a lánctartozás kezeléséről rendezett szerdai fórumon Nyíregyházán.
Az alelnök kiemelte, hogy a lánctartozás mértéke a múlt évben sem csökkent, pedig visszaszorítására 2007-ben jogszabályt is módosítottak. Hozzátette: a mikro- és kisvállalkozások helyzete legrosszabb e téren, hiszen a legkiszolgáltatottabbak a piaci versenyben, amelyet a nem értékarányos árakon történő munkavállalás ural.
A szakszövetség felmérése szerint az építési piacon gyakran tapasztalható, hogy az ajánlattevő cégek kirívóan alacsony áron pályáznak egy-egy munkára. Ez még a közbeszerzési pályázatokra vonatkozóan sincs megnyugtatóan rendezve.
Eddig semmilyen jogforrás nem definiálta pontosan az aránytalanul kockázatos, irreálisan alacsony ár fogalmát, amely aztán kiváltója a lánctartozásnak, sőt a fekete munkának, az adó- és járulékfizetés elkerülésének, s végső soron tönkre teszi a tisztességes vállalkozások piaci esélyeit is – mutatott rá az ÉVOSZ vezető tisztségviselője. A szervezet álláspontja szerint ezért továbbra is kiemelt feladatként kell kezelni az irreálisan alacsony ár kiszűréséhez szükséges jogszabályi háttér megteremtését.
A szervezet szerint ugyancsak fontos lenne a peres ügyek gyorsítása, a végrehajtás mielőbbiségének biztosítása, felülvizsgálatra szorul a felszámolási törvény, a csődtörvény és a személyi felelősség vonása is.
A fórumon Beerné Vörös Helga, a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumának bírája azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a tartozás behajtására indított perekhez az érintett vállalkozások megfelelő dokumentációval rendelkezzenek, az építési naplóban pontos nyilvántartást vezessenek a munkák teljesítéséről. A bírónő szerint szükség lenne olyan jogszabályi környezetre is, ami a garanciát magába foglalja, illetve a szerződésekben meg kellene jelennie a biztosítéknak is.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.