Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A gazdaság 6 százalékos visszaesése esetén is tarható a 3 százalékos eredményszemléletű hiánycél a kormány tervezett intézkedéseinek köszönhetően, az ESA hiány a GDP idei 2,9 százalékáról jövőre 2,8, az azt követő évben 2,3, 2012-ben 1,8, a következő két évben 1,3, illetve 0,8 százalékára csökken - áll a válságkezelő kormány kedden közzétett cselekvési tervében.
A már korábban ismertetett intézkedéseket részletező dokumentum az idén a GDP 5,5-6 százalékos visszaesésével számol úgy, hogy jövőre a gazdaság még enyhén zsugorodik, majd 2012 és 2014 között a bővülés elérheti a 3,5-4 százalékot.
Az infláció az év első felében csökken, az áfakulcs és a jövedéki adók emelése miatt azonban később emelkedik, éves átlagban 4,5 százalék alatt maradhat.
Az export 12-14 százalékkal zsugorodhat 2009-ben, a lakossági fogyasztás 7-8 százalékkal, a beruházások pedig 10 százalékkal esnek. A GDP arányos elsődleges egyenleg az idén 2 százalékponttal 3 százalékra javul, 2010-ben pedig már 4 százalék lehet és tartósan ezen a szinten is marad.
A 2008 végén lehívott IMF-hitel teljes visszafizetésére 2012-ben kerül sor.
A kormány a program elfogadását követően haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményez az IMF-fel és az EU-val a makrogazdasági pályáról.
Várfalvi: áprilisra 96,6 milliárd forint hiány várható
Önkormányzatok nélkül áprilisra 96,6 milliárd forint, az első félévre 892,7 milliárd forint államháztartási hiányt, a második félévben többletet vár a Pénzügyminisztérium - jelentette be Várfalvi István szakállamtitkár.
Az áprilisi hiányból 60 milliárd forint az előrehozott május 1-jei bérkifizetésekből adódik - mondta a szakállamtitkár. Márciusban az államháztartás deficitje 309,4 milliárd forint volt, kisebb a 332,9 milliárdos prognózisnál.
A Pénzügyminisztérium számítása szerint az első félévben felhalmozódó 892,7 milliárd forint pénzforgalmi hiány a GDP 3,4 százalékét teszi ki, ugyanakkor a második félévben a már bejelentett intézkedések nyomán 155 milliárd többlet alakul ki, így az év végére 736,9 milliárd forint deficit várható, ami a GDP 2,8 százalékával egyenlő - közölte Várfalvi István.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.