Hatósági vizsgálat: az OMV együttműködik és erkölcsösnek érzi ügyleteit

Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat szerdán írásos közleményben tudatta, hogy teljes mértékben együttműködik az osztrák pénzügyi piaci hatóságokkal, és támogatja a hatóság vizsgálatát. Egyszersmind közölte álláspontját, amely szerint jogi és erkölcsi szempontból teljesen rendben volt mind a Mol-részvények eladása a Szurgutnyeftyegaznak március 30-án, mind az, hogy előzőleg, március 23-án az OMV vezérigazgatója OMV részvényeket vásárolt.

  • MTI MTI
Hatósági vizsgálat: az OMV együttműködik és erkölcsösnek érzi ügyleteit

Vizsgálatot indított Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója ellen az osztrák pénzügyi piaci felügyelet (FMA), jelentette a Wirtschaftsblatt osztrák gazdasági napilap kedden. Piaci manipuláció és bennfentes kereskedelem gyanújával vizsgálódnak Ruttenstorfer ellen, írta a lap, a hatóság szóvivőjére hivatkozva. A hivatal munkatársai a Mol magyar olajipari vállalattal is „beszélni akarnak” az ügyben.

Az ügy háttereként a Wirtschaftsblatt felidézte, hogy az OMV-vezér március 23-án 620 444,50 euróért OMV-részvényeket vásárolt. Ugyanaznap a Profil osztrák hetilapban megjelent egy nyilatkozata, amelyben a kérdésre, hogy meddig akarják megtartani a magyar részvényeket, azt válaszolta: „Jelenleg nem áll szándékunkban eladni őket (...), az idén mindenképpen megtartjuk őket”.

Március 25-én az OMV felügyelőbizottsága úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg Ruttenstorfer elnöki szerződését. Március 30-án „látszólag piacilag indokolt lépésként” – írta a Wirtschaftsblatt – az OMV eladta Mol-részesedését, és Ruttenstorfer 44 705 eurós könyv szerinti nyereségre tett szert azáltal, hogy a Mol-részvények eladásának hírére az OMV tőzsdei ára emelkedett.

Az FMA-vizsgálat kezdeti szakaszában van, s az eljárás várhatóan több hónapig tart. A lap érdeklődésére az OMV-nál már kedden közölték: tudnak a vizsgálatról, és együttműködnek az FMA-val.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.