Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyta a Romániának szóló hitelkeretet, a román kormány megkapta a választ a nemzetközi pénzintézettől a korábban elküldött szándéklevelére.
Gheorghe Pogea pénzügyminiszter csütörtökön elmondta az Agerpres hírügynökségnek, hogy a Washingtonból érkezett levélben nincs semmilyen eltérés az eredetileg megtárgyalt feltételekhez képest.
A román hírügynökség szerint az IMF levelét a pénzügyminiszternek és a román jegybankelnöknek kell ellátnia kézjegyével, majd a dokumentumot az Európai Bizottságnak is elküldik, hiszen az az Európai Unió pénzügyminisztereinek a jóváhagyására is vár, akárcsak az IMF vezetőségi tanácsáéra, amely várhatóan május elején bólint rá a romániai hitelcsomagra.
Románia március végén 19,95 milliárd euró értékű többoldalú hitelkeretben állapodott meg az IMF-el, amely 12,95 milliárd eurót ad Romániának, a keret többi részét az Európai Bizottság és más nemzetközi bankok finanszírozzák. Az IMF által biztosított keret kizárólag a Román Nemzeti Bank tartalékalapjába folyik majd be.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.