Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az OTP Bank szakemberei vizsgálják, hogy a kisbefektetők kaphatnak-e valamilyen módon kártérítést a tavaly októberben az OTP részvényei elleni támadás miatt – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.
A bankvezető szerint a szakértők még nem jutottak eredményre, és nem tudni, hogy az OTP vagy a befektetők léphetnek fel, de a bank segíteni fogja a befektetőket, ha ők léphetnek eredményesen.
Csányi Sándor szerint – aki az InfoRádióban fejtette ki véleményét – egy hónapon belül eldől, hogy van-e esély per indítására a Soros Funddal szembeni kártérítési igény érvényesítése érdekében. Utalt rá, hogy az OTP büntető feljelentést is tett ebben az ügyben. Az eljárást tudomása szerint felfüggesztették – addig, amíg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete lefolytatta vizsgálatát –, de most újra indult.
Ugyanakkor az OTP vezére elzárkózott az állásfoglalástól abban, hogy a tavaly októberben a magyar gazdaság ellen indult támadás tudatos lehetett-e. Szerinte bár sok gyanús mozgás volt a forint- és állampapírpiacon, azt nehéz megmondani, hogy ez mennyire volt mesterséges. Az mindenképpen bizonyos szerinte, hogy az októberi támadás a forint ellen hozzájárult ahhoz a bizalomvesztéshez, amit a forint és az ország, s ezzel együtt az OTP bank is elszenvedett.
Ahhoz hasonlította a helyzetet, amikor egy hógolyóból lavina lesz. Ebben a helyzetben lehetetlen megmondani, hogy a hógolyó indította el a lavinát, vagy egy síelő a friss hóban – fogalmazott Csányi Sándor.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.
A támadás óta a magyar és az ukrán külügyminiszter a közösségi médiában üzenget egymásnak.