Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A múlt év végéig stagnáltak a lakásárak Budapesten, de azóta 10-30 százalék áresést regisztrált a Colliers International nemzetközi ingatlanügynökség.
Az MTI-hez eljuttatott elemzésük szerint a peremkerületekben 10 százalékkal, míg a korábban túlértékelt budai és a belvárosi kerületekben akár 30 százalékkal is estek a lakásárak az idén - forintban számítva. Miután az ingatlanba fektetők egy része külföldi, illetve devizában lévő megtakarítását akarja befektetni, náluk a forint gyengülése még inkább vonzóvá teszi a lakásvásárlást - hangsúlyozza az elemzés. A forintban mért árcsökkenés és az egységnyi devizáért kapható több forint miatt a múlt év végéhez képest - átlagosan - 30 százalékkal lettek olcsóbbak a lakások ennek a körnek Budapesten. Az áresés hátrányosan érinti az eladókat. Azok a befektetők viszont, akik a pénzpiac helyett ingatlanba fektetik a pénzüket, jelenleg kedvező helyzetben vannak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.