Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az amerikai elnök csütörtökön megerősítette, hogy a Chrysler csődvédelmet kér, és túlélése érdekében megállapodott a FIAT-tal. Ennek értelmében a FIAT kezdeti 20 százalékot vásárol a Chryslerben, majd a kormányzati hitelek visszafizetését követően többségi tulajdonos lehet.
Barack Obama egyúttal reményét fejezte ki, hogy a Chrysler megerősödve, versenyképesebben kerül ki csődjéből. Mint mondta, a csődeljárás gyors és hatékony lesz, csak 30-60 napot vesz igénybe.
A Chrysler állítólag 2,25 milliárd dollár készpénzt ajánlott fel a fedezettel biztosított hitelezőinek azért cserébe, ha azok beleegyeznek a cég 6,9 milliárd dolláros, fedezettel biztosított adósságállományának leírásába. A hitelt nyújtó fedezeti alapok azonban elutasították az ajánlatot, ami után már csak a csődvédelem maradt a vállalat számára.
Az Obama-adminisztráció képviselői - akik a csődvédelemről szóló hivatalos bejelentés előtt csak nevük elhallgatását kérve nyilatkoztak - közölték: a csődvédelmi eljárás lehetőséget nyújt a Chryslernek az átszervezésre, és abból megerősödve kerülhet ki.
© MTI/EPA |
Az eljárás nem azt jelenti, hogy a gyár leállítja a termelést; a Chrysler várhatóan már csütörtökön aláírja a partnerségi megállapodást az olasz FIAT autógyárral az átszervezés keretében. A csődvédelem során valószínűleg értékesítik a gyár egyes vagyontárgyait, amelyekből kifizetik a fedezeti alapokat.
A Chrysler - a nagyságra harmadik amerikai autógyár - várhatóan egy manhattani bíróságon nyújtja be a csődvédelmi kérelmet. A cégnek április 30-ig szabott határidőt az Obama-kormány az átszervezésre. Feltételezések szerint a kormány fedezni fogja a Chrysler működési költségeit a csődvédelmi eljárás alatt. A The New York Times múlt héten arról írt, hogy a FIAT eredetileg 35 százalékos részesedéshez jutott volna az amerikai gyárban, de ezt később 20 százalékra mérsékelték. Washington jelezte, hogy 6 milliárd dollárig terjedő segítséget nyújt, ha a két cég összeolvad. A csődvédelmi eljárás után az új cég birtokosai a FIAT-on kívül az amerikai autóipari szakszervezet, a pénzügyminisztérium és a hitelezők lennének.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.