A kötet hátsó borítóján a következő bemutató szöveg olvasható: „Mindazoknak szól, akik a gazdaságot megérteni szeretnék – a folyószámla-tulajdonosoktól a gazdasági újságírókig. A mű nemzetközi projekt: az amerikai és a magyar egyetemi világ és gazdasági sajtó jeles személyiségei állították össze, illetve a Mathias Corvinus Collegium gondoskodott az angol nyelvű fejezetek magyar adaptációjáról. A harmincnyolc közérthető formába öntött tanulmány bemutatja a gazdaság és a pénzügyek alapfogalmait, az ezredforduló előtti és utáni évek legfontosabb eseményeit, összefüggéseit, illetve a gazdasági újságírás gyakorlati kérdéseivel és a médiatípusok sajátosságaival, szabályozási és etikai környezetével is foglalkozik – számos példával és esettanulmánnyal illusztrálva a gondolatmenetet.”

A vita moderátora, Lambert Gábor, a könyv magyar kiadásának társszerkesztője vitaindítójában azt firtatta, hogy olyan közgazdákra van-e szükség, akik képesek újságíró fejjel gondolkodni, avagy fordítva. Az első választ Martin József Péter, a Figyelő volt főszerkesztője adta meg, aki szerint a gazdasági újságírónak mindkét területen otthonosan kell mozognia. Szalay-Berzeviczy Attila, a budapesti értéktőzsde korábbi elnöke, az UniCredit Csoport kelet-közép európai értékpapírpiaci üzletágának vezetője szerint a tőkepiaccal kapcsolatos újságírói paletta elég széles, de a gazdasági újságírás nem lehet nagyobb, fejlettebb, mint amit a magyar gazdaság viszonyai megengednek.

© Akadémiai Kiadó

Csaba László közgazdászprofesszor véleménye ezzel szemben az, hogy az újságírás – beleértve a gazdasági újságírást is – színvonala jellemzően alacsony. Általában baj van a közbeszéddel, benne a gazdasági közbeszéddel, hiszen gyakran az összefüggések megértése, ismerete nélkül interpretálnak jelenségeket.

Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője szerint a válság megerősítette az érdeklődést a gazdasági újságírás iránt. Megnőtt az igény a problémák értelmes elmagyarázására. A média teljesítménye abban mérhető le, hogy az elmúlt hónapok eseményeit hogy tudta az olvasóközönség számára érthetővé tenni. A szerkesztők felelőssége nagy: mivel az újságíró nem polihisztor – nem is kell annak lennie –, ezért jól kell kiválasztani az adott témában megszóló újságírót. Ezen a téren Madár szerint komoly problémák láthatók.

A válság hatása a hétköznapi emberre, csak mostanában kezd tudatosan megjelenni a médiában – vélekedik Tombor András, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója. A lakosság kilencven százaléka „ahogy a hipermarketben vásárol”, úgy a bulvármédiából tájékozódik, márpedig a bulvármédia a gazdaságról vagy nem írt eddig, vagy „rémesen alacsony színvonalon tette”.

Martin József Péter csak részben értett egyet Csaba Lászlóval. Szerinte a válságról elég precízen számol be a magyar média, legalábbis a gazdasági sajtó, s az utóbbi nem vette át a populizmust. A gazdaságot azért nehéz a tömegek számára érthetővé tenni, mert kevés az olyan szakember, aki röviden, közérthetően, ugyanakkor szakmailag megalapozottan tud a gazdaságról megnyilvánulni. A sajtó presztízse Magyarországon gyenge: míg a Nobel-díjas Paul Krugman nem érzi rangon alulinak, hogy a New York Timesban publikáljon, addig a magyar akadémikusok nagy részének derogál a magyar sajtóban megjelenni.

Bod Péter Ákos többekkel vitázva azt állította: a gazdasági újságírás színvonala általában messze magasabb, mint például a belpolitikaié, „talán a megbízóik is mások” – vélte. Szerinte jelentős probléma ugyanakkor, hogy „hiányzik az a középosztály, amelyik gazdasági lapot járatna”. Úgy vélekedett, ha a kilencvenes években máshogy megy végbe a magánosítás és létrejön a jelenleginél szélesebb középosztály – mint például Csehországban vagy Szlovéniában –, akkor a gazdasági újságírásra is nagyobb kereslet lenne. Ebben talán pozitív hatása lesz a pénzügyi válságnak, amelynek lecsengésével kialakulhat egy, a mostaninál szélesebb réteg, amely minőségi lapot olvas.

Magyarországon a gazdasági intézményrendszer – Madár István szerint – gyengén funkcionál. Ilyen körülmények között a gazdasági médiával szemben túlzó elvárások fogalmazódnak meg. A Portfolio.hu-t a statisztikák szerint körülbelül százezer ember olvassa. Nem föltétlenül kell ebben az országban, hogy a gazdaság ebben a mélységben sokkal több embert érdekeljen – tette hozzá.

„Pesszimista vagyok” – fogalmazott lakonikusan Tombor András. Szerinte, aki a médiából akar megélni, az – tekintettel arra, hogy széles tömegek nem fizetnének meg egy Economist színvonalú gazdasági lapot – jellemzően nem a gazdasági újságírásba fog befektetni. Ennek ellenére Tombor egyetért Bod Péter Ákossal abban, hogy van színvonalas magyar gazdasági újságírás, csak szinte senki sem olvassa.

Szalay-Berzeviczy Attila szerint csak hosszabb és még hosszabb távon lehet megoldás. Azt a felmérést idézte, amely szerint a magyar nép szereti magát Nyugatra pozicionálni. Ennek ellenére „értékrendünket tekintve a Balkánhoz és a volt szovjet tagállamokhoz konvergálunk, messze lemaradva a cseh és a lengyel állampolgárok értékrendjétől, gondolkodásmódjától”. Ezért is fontos az Európai Unió, amely szembesít bennünket a gyenge teljesítményünkkel és kikényszeríti belőlünk az, hogy szálljunk le a magas lóról, s lassan a gondolkodásmódunkat is átalakítja.

A szociokulturális fejlődés hiánya miatt Martin József Péter sem számít változásra rövid távon. Ami bizakodásra adhat okot, hogy a válság talán racionalizálja majd a gazdásági közbeszédet és visszaszorul a populizmus. De azzal érdemes tisztában lenni, hogy míg a sokszor etalonként emlegetett The Economist a világnak, a magyar lapok Magyarországnak készülnek. Nem kell a gazdasági sajtónak a bulvár szintjére süllyednie, de a közérthetőségen még muszáj dolgozni, ami nem jelent bulvárosodást. Érdekesség és komolyság megfér egymás mellett. „Ez lehet a gazdasági újságírásnak az a kitörési pontja, amivel az eddiginél nagyobb közönséget tud megszólítani” – vélekedett.

Szegő Péter