Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Sem a környező országokhoz, sem nyugat-európához képest nem túlértékelt a magyar lakáspiac, sőt inkább alulértékeltnek tekinthető, ezért tűnik most biztos és jó befektetésnek a lakásvásárlás – állítja az Euro-Immo Expert Kft. elemzése.
A cég évente 5-10 ezer lakás értékbecslését végzi, kialakult az az adatbázisa, amely alkalmas a piaci tendenciák bemutatására. Novák Zalán, a független értékbecslő cég ügyvezető igazgató-helyettese szerint Korábban az áralku 5-10 százalék között mozgott a lakáspiacon, a válság óta ez 10-20 százalékra emelkedett, és meghosszabbodott az értékesítés időtartama is – mondta Novák Zalán. Szembeötlő az is, hogy a jó helyen lévő lakások árai nem csökkentek, mivel ezeket könnyű bérbe adni. A lakbérből évi 4-6 százalék hozam érhető el, ehhez társul a lakás piaci árának a növekedése. Hosszabb időszakokat vizsgálva ez utóbbi szintén évi 4-6 százalék. Amennyiben néhány éves árcsökkenés következne be a jó helyen vásárolt lakásnál is, a bérleti díjjal még mindig pénzénél van a vevő.
Az Euro-Immo Expert Kft. adatbázisa azt mutatja, hogy az 50 négyzetméter alatti budapesti panel lakások átlag árai az elmúlt 8 évben csaknem megduplázódta. A 2000. évi 122 ezer forintos négyzetméter ár meredeken növekedett 2004-ig, amikor 210 ezer forint volt a fajlagos ár. Ebben az időszakban éreztette hatását az állami támogatás. Ezt követően 2008 végéig viszont enyhe növekedést lehet csak megfigyelni, a tavalyi átlagár 227 ezer forint volt négyzetméterenként.
Az ugyan csak 50 négyzetméter alatti nem paneles fővárosi lakásoknál is hasonló áremelkedés figyelhető meg. A 2000. évi 151 ezer forintos fajlagos ár 2004-re 261 ezer forintra kúszott, és a múlt év végén 287 ezer forintot ért el.
A lakáspiacon ismert tény, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a készpénzes vásárlók. Miután a hitelezés visszaesett – a bankok visszafogottak, a vevők pedig nem mernek eladósodni – ezzel is magyarázni lehetne azt, hogy akinek készpénze van, az hitel nélkül vesz lakást. Novák Zalán egy új szempontot is megemlített: az ingatlan befektetési alapokból, illetve a bankbetétekből kivett pénz kerül újra befektetésre a lakáspiacon.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.