Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tizenkét büntetés-végrehajtási gazdasági társaság működésénél fontos lenne a piacteremtés belső megrendeléssel, valamint szükség lenne fejlesztési forrás- és tőkebevonásra – közölte Tóth László, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági és informatikai helyettese szerdán Budapesten.
Tóth László a 17. Kriminálexpo második napján, a fogvatartottak foglakoztatása és a kapcsolódó gyakorlati problémák című konferencián tartott előadásában elmondta: nyolc ipari és négy mezőgazdasági jellegű társaság működik, ezekben az összes, tizenötezer fogvatartott közül több mint négyezret foglalkoztatnak.
Az ipari társaságok vagyona az ezredfordulótól csökkent a folyamatos piacvesztés következményeként, a mezőgazdaságiak bevételei azonban növekedtek – közölte Tóth László, aki a társaságok nehézségei között említette, hogy az elítéltek foglalkoztatása miatti sajátos költségek rontják a társaságok versenypozícióját, s az állam ugyan ezt ellentételezi, de csökkenő mértékben. Problémát jelent továbbá a hazai piac szűkülése, a foglalkoztatottak alulképzettsége és a jogszabályi környezet, ugyanis a társaságok hátrányos pozíciójuk következtében nem tudják elnyerni a közbeszerzéseket.
Ezzel kapcsolatban Tóth László hangsúlyozta, fontos lenne, hogy a hatályos jogszabályi rendszerben a jelenleginél kedvezőbb működési keretet teremtsenek. A jövőben a négy mezőgazdasági társaságból szeretnének egy konszernt alapítani, a tököli Duna Papír Kft. megmaradna önállóan, a váci, a budapesti és a márianosztrai társaságokból pedig egy egységes vállalatot képeznének. A maradék négy gazdasági társaságot, amelyek alapvetően arra képesek, hogy a belső megrendeléseket végrehajtsák, egységes közüzemben, négy telephellyel szeretnék továbbműködtetni. Ezek gondoskodhatnának a büntetés-végrehajtás és a rendőrség belső ruházati és cipőellátásáról.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.