A módosítások célja a bankrendszer átláthatóságának növelése, kockázatkezelésének javítása és a pénzügyi felügyeleti rendszer erősítése. Az egyik változás, hogy a bankok - a kockázatok csökkentése érdekében - főszabályként nem adhatnak saját tőkéjük negyedénél nagyobb hitelt egy-egy ügyfélnek vagy ügyfélcsoportnak. Ennél nagyobb kihelyezésre csak a 600 millió eurónál kisebb saját tőkéjű hitelintézetek esetében kerülhetne sor, de összege akkor sem haladhatná meg a 150 millió eurót. A képviselők 2011 végéig felülvizsgálnák az erre vonatkozó rendelkezéseket és fokoznák a tagállamok közötti jogharmonizációt.

Móra Mária elmondta, hogy Magyarországon jelenleg is a szavatolótőke 25 százalékáig nyújthatnak a bankok egy ügyfélnek vagy ügyfélcsoportnak hitelt, az éven belüli bankközi kihelyezésre azonban ez a korlát jelenleg nem vonatkozik.

A 150 millió eurós korlát a 600 millió eurónál kisebb tőkével rendelkező hitelintézeteket érinti majd, amelynek ugyanis ennél magasabb a tőkéje, annál a 150 milliós korlát alacsonyabb, mint a saját tőke alapján érvényesülő korlátozás lenne. A 150 millió eurós korláton belül a bankok maguk határozzák meg nagykockázat korlátjukat, de az nem lehet nagyobb, mint a saját tőke 100 százaléka – tette hozzá a bankszövetségi vezető.

Az EU szigorúbb szabályozást kíván érvényesíteni az értékpapíroknál is, így a javaslat szavatolná, hogy az értékpapírosított állomány legalább 5 százaléka a kibocsátónál maradjon. A magyar gyakorlatban ez Móra Mária szerint nem igazán jelent változást, a követelések értékpapírosítása ugyanis Magyarországon eddig nem volt szokványos gyakorlat. Ha a jövőben lesznek ilyen ügyletek, akkor csak olyan követelésekbe szabad majd befektetni, amelyeknek a kibocsátója legalább a kibocsátott érték 5 százalékát visszatartotta.

A főtitkár-helyettes szerint a rendelkezés jelentősége abban áll, hogy a jövőben, ha például valaki a lakossági hitelállomány fedezete mellett kibocsát egy értékpapírt – ilyenkor a követelést valójában eladja –, utána is figyelemmel kell kísérnie a hitelállomány minőségét. Az ilyen tranzakciók során ugyanis – mint az ingatlanpiaci subprime válság során kiderült – senki nem figyelt a hitelállományra: az eladónak ugyanis ez már nem állt érdekében, a vevőnek pedig nem voltak ehhez eszközei.