Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Bayerische Landesbank (BayernLB) átalakítására kidolgozott terv szerint csaknem valamennyi leánybank, köztük az MKB eladásával jelentősen csökkentenék a bajor tartományi bank méretét, írja pénteki számában a Süddeutsche Zeitung. Az MKB-tól az átalakítási tervek szerint 2013-2014 körül válna meg a BayernLB.
A BayernLB szóvivője nem kommentálta a müncheni lap értesülését, megerősítette viszont, hogy a felügyelő bizottság megbízott egy tanácsadó céget a pénzügyi válságban tavaly megroggyant bank átalakítási tervének ellenőrzésére.
A Süddeutsche Zeitung úgy tudja, hogy a megbízott cég – az Oliver Wyman nemzetközi vezetési tanácsadó iroda – támogatja az elképzelést, amely szerint több hullámban eladnának összesen öt leánybankot, és a bevételt a 10 milliárd eurós bajor állami segély visszafizetésére fordítanák. A folyamat végére a tartományi bank mérlegfőösszege a 2008-as 485 milliárd euróról 271 milliárdra csökkenne.
A bajor pénzügyminisztérium szóvivője a lapnak elmondta: Georg Fahrenschon tárcavezető a tanácsadók javaslatai alapján kívánja folytatni tovább a bank átszervezését. A beszámoló szerint a tanácsadók óvnak attól, hogy túl hamar eladják a leánybankokat, mert előfordulhat, hogy a bevétel nem éri el azt az értéket, amellyel az érdekeltségek a BayernLB könyveiben szerepelnek, és az így előálló veszteség veszélyeztetheti a konszolidáció sikerét.
A lap szerint a reorganizációs tervet április 29-én az Európai Bizottság elé terjesztették. A koncepció megvalósításához szükséges a brüsszeli jóváhagyás. Egyelőre nem tudni, hogy a bizottság mikor dönt az ügyben.
Már korábbról ismert, hogy a BayernLB magyar és osztrák leánybankját, az MKB-t és a Hypo Group Alpe Adria (HGAA) bankot a tőkepiaci képesség erősítése érdekében átalakítják, az anyabanknál pedig több ezer fős létszámleépítést hajtanak végre, felszámolnak számos külföldi irodát és 70 milliárd euróval csökkentik a kockázatos kintlévőségeket.
Az felerészt a bajor állam, 50 százalékban pedig a Sparkassenverband Bayern takarékpénztári szövetség tulajdonában álló BayernLB tavaly rekord nagyságú, közel 5 milliárd eurós veszteséget szenvedett el – jórészt az amerikai jelzálogpiacon végzett félresikerült ügyletekből –, az idei első negyedévben azonban már 550 milliós üzemi eredményt ért el.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.