szerző:
MTI

Sávos, 0,2 és 1 százalék közötti ingatlanadó, 17 százalékos alsó szja-kulcs, amelynek sávhatára 5 millió forint lenne, 32 százalékos felső szja-kulcs és 30 százalékos eva szerepel a 2010-es adótervekben az MTI szocialista forrásból származó értesülése szerint.

A 2010-re tervezett adócsomagról Oszkó Péter pénzügyminiszter tartott prezentációt az MSZP informális frakcióülésén kedden. A több mint ötórás tanácskozás után Mesterházy Attila frakcióvezető a csomag tartalmáról semmilyen részletet nem mondott az újságíróknak, de hangsúlyozta: ez volt az első konzultáció, és a tervezetben szereplő számok még változhatnak. 

Az MTI értesülései szerint a kormány tervei között a sávosan kivetett ingatlanadó bevezetése szerepel. Eszerint 2 millió forintos érték felett 0,2 százalék, 10 millió forint felett 0,35, 30 millió forint felett pedig 0,5 százalék lenne az ingatlanadó éves mértéke. A garázsok és üdülők után 1 százalékos ingatlanadót kellene fizetni. 

A tervek szerint az önkormányzatok vetnék ki az új adót, amelyet 2010. január 1-jétől vezetnének be, és két részletben kellene fizetni. Először jövő év júliusában az első félévi ingatlanadót fizetnék meg a tulajdonosok. A kabinet az ingatlanadóból évi 125 milliárdos bevétellel számol. Az, aki nem ért egyet az ingatlanára megállapított értékkel, más értékbecslést kérhetne; az értékbecslők körét az állam határozná meg. A tulajdonosok erről a listáról választhatnának, de az értékbecslés költségét maguknak kellene állniuk. Ezzel a megoldással az Alkotmánybíróság korábbi aggályát küszöbölnék ki. A tervek szerint a nyugdíjasokat nem köteleznék az ingatlanadó megfizetésére, azt "feljegyeznék", és az örököst terhelné. Az állami intézmények és az egyházak teljes egészében mentesülnének e teher alól.

Az MTI úgy tudja, a tervek szerint a személyi jövedelemadó alsó sávhatára 5 millió forintra emelkedne, és a mostani 18 százalék helyett 17 lenne az alsó kulcsa. A felső kulcs 36-ról 32 százalékra csökkenne. Jövőre megszűnne a tételes eho, és a munkáltatói járulék idei öt százalékos csökkentését minden jövedelemre kiterjesztenék. A 2010-es adócsomag tartalmazza azt is, hogy a jelenlegi 25-ről 30 százalékra nőne az eva-kulcs.

Az MSZP jelenlévő képviselői leginkább az ingatlanadót bírálták, egyebek mellett azért, mert az szerintük tovább csökkenti az MSZP támogatottságát, és tovább növeli a hátrányos helyzetűek terheit. És többen felvetették, hogy a nyugdíjasokat sértő az eljárás, mert az örököseikre így adósságot hagynának.

Mesterházy Attila frakcióvezető az ülés után újságíróknak hangsúlyozta: az informális frakcióülésen nem döntöttek semmiről, hiszen erre nincs is lehetőség. Az újságírók által felvetett lehetőségekre azt mondta, mivel a konzultációk folynak, nem lehet megmondani, mi lesz a javaslat végleges formája. Mint mondta, a keddi konzultáció arról szólt, hogy a 2010-es adócsomag tekintetében melyek azok az elvárások, amelyek olyanná teszik  a javaslatot, hogy a frakció megszavazza. Arról nem beszélt, hogy ezek az elvárások mit takarnak. Az informális frakcióülésen elhangzott javaslatokkal kapcsolatos számításokat a  Pénzügyminisztérium elvégzi, és tovább egyeztetnek róluk. Arra a kérdésre, hogy az ingatlanadó megkapta-e az elvi támogatást, Mesterházy úgy válaszolt: a pénzügyminiszter a további munkához kapott elvi támogatást. Kérdésre válaszolva azt mondta: az a Fidesz dolga, ha el akarja törölni az ingatlanadót hatalomra kerülése esetén.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

Ötórás egyeztetés a 2010-es adócsomagról

Oszkó Péter pénzügyminiszter tartott prezentációt a tervezett 2010-es adócsomagról az MSZP informális frakcióülésén kedden; a több mint ötórás tanácskozás után Mesterházy Attila frakcióvezető a csomag tartalmáról semmilyen részletet nem mondott az újságíróknak.

MTI Itthon

Elfogadták az adócsomagot a parlamentben

Elfogadta a Ház az idei adótörvények módosítását 201 igen, 166 nem és 4 tartózkodás mellett hétfőn. Oszkó Péter szerint az adócsomag a munkahelyek megtartásához is hozzájárul.

MTI Itthon

Kósa: el fogjuk törölni az ingatlanadót

A Fidesz elutasítja az ingatlanadót és keddi elnökségi ülésén olyan határozatot hozott, hogy ha a következő választások után kormányra kerül, akkor mindenképpen eltörli azt - mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Kósa Lajos.

MTI Itthon

A frakció dönt, hogyan büntetik meg a kiszavazó MSZP-st

Az MSZP-frakció dönt majd arról, hogy milyen büntetést szab ki azokra a képviselőkre, akik a képviselőcsoport döntésével ellentétesen, vagy nem szavaztak a nyugdíjtörvénynél - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető hétfőn este.

MTI Itthon

Oszkó Péter: bevezethető az ingatlanadó

Oszkó Péter szerint bevezethető az ingatlanadó, az ekho pedig akár már 2010-ben megszűnhet. A hétfőn esküt tett pénzügyminiszter újságíróknak úgy nyilatkozott: a parlament várhatóan két részletben tárgyalja majd az adócsomagot, először a 2009-es szabályokat, majd később a jövő évi átalakításokat veszik sorra.

MTI Itthon

Elkészültek a kormány 2010-es adótervei

Alighogy elfogadta a parlament az adótörvények módosítását, nyilvánosságra hozták a kormány 2010-es adójavaslatait. Ezek tartalmazzák többek közt az értékalapú ingatlanadó bevezetésének módját, az szja alsó sávhatárának 5 millió forintra emelését és az EVA-kulcs ötszázalékos növekedését.

Itt az új Honda Jazz és csak hibrid lesz belőle

Itt az új Honda Jazz és csak hibrid lesz belőle

Radar 360: Orbán a Trump-botrányban és a "beteg dologról"

Radar 360: Orbán a Trump-botrányban és a "beteg dologról"

Arrébb tesznek egy világítótornyot Dániában, mert félő, hogy összedől

Arrébb tesznek egy világítótornyot Dániában, mert félő, hogy összedől

Drogtesztet lengetett be a Mi Hazánk a politikusoknak

Drogtesztet lengetett be a Mi Hazánk a politikusoknak

Márki-Zay Péter az önkormányzat alakuló ülésén: „Fel akarjuk építeni Hódmezővásárhelyen a szabad sajtót”

Márki-Zay Péter az önkormányzat alakuló ülésén: „Fel akarjuk építeni Hódmezővásárhelyen a szabad sajtót”

A lakosság is tehet róla, hogy rossz a levegő – üzeni az államtitkár

A lakosság is tehet róla, hogy rossz a levegő – üzeni az államtitkár