Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Kilenc évi növekedés után idén akár 4 százalékkal is csökkenhet Romániában a bruttó hazai termék (GDP) a bukaresti központi bank vezető közgazdásza szerint.
Valentin Lazea arra számít, hogy az első negyedévi 6,4 százalékos GDP-csökkenés után a visszaesés mérséklődni fog. „Az első negyed a várakozásoknál rosszabbul sikerült, de az év egészét tekintve a zsugorodás kisebb mértékű, 0 és 4 százalék közötti lesz” – mondta. Lazea szerint főként a mezőgazdaság jónak ígérkező teljesítménye enyhíthet a válságon.
Négy százalékos éves szintű visszaesésére számít a Nemzetközi Valutaalap is, amely nemrég 12,9 milliárd eurós hitelkeretet biztosított Romániának.
Tavaly a román gazdaság még 7,1 százalékkal bővült, egyike volt az Európai Unió leggyorsabban növekvő gazdaságainak. Szakértők az idei első negyedre a ténylegesnél jóval szerényebb, 2,5 százalékos visszaesést valószínűsítettek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
Súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Dehogy.