Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az idei első negyedévben 5,8 százalékkal csökkent a Mol Romania értékesített üzemanyag-mennyisége a tavalyi hasonló időszakhoz képest – olvasható a cég kedden kiadott közleményében.
A dokumentum szerint a csökkenést nagyrészt a gazdasági válság okozta, de annak is szerepe volt, hogy tavalyi az év első felében a MOL Romania portfoliója tartalmazta az ólompótló adalékanyaggal forgalmazott Eco Premium üzemanyagot is, ám ezt a terméket tavaly áprilistól kivonták forgalomból.
A vállalati ügyfelek vásárlásai 14,1 százalékkal csökkentek. Szalay Zsolt, a Mol Romania ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a visszaesés a teljes üzemanyagpiacra jellemző, hiszen Romániában főként az építőiparban dolgozó cégeket és a szállítmányozó vállalatokat sújtotta a válság.
A Mol Romania piaci részesedése az idei első negyedévben 10,8 százalékos volt, a tavalyi első negyedévi 11,3 százalék helyett. A benzinkutak boltjainak eladása lejben számolva mintegy 2 százalékkal növekedett. A MOL Romania töltőállomás-hálózata az idén hárommal bővült, és jelenleg 134 benzinkútból áll.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.