Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
„A helyes irányba tett lépésnek” nevezte csütörtökön Joaquín Almunia pénzügyi EU-biztos a lett kormány által előterjesztett költségvetési módosítási javaslatokat, de hozzátette, hogy Rigának ennél többet kell tennie a deficit kézben tartása érdekében.
Almunia Brüsszelben közzétett nyilatkozata szerint a lett kormányelképzelések „tartalmaznak némi üdvözlendő reformot” is, mindazonáltal ez még kevés.
A gazdasági recesszió Lettországban a vártnál súlyosabbnak, a deficit a reméltnél magasabbnak mutatkozik – állapította meg az EU-biztos, hozzátéve, hogy az országnak "jelentős költségvetési és strukturális intézkedések segítségével" kell kezelhető szintre leszorítania a hiány mértékét.
Almunia ugyanakkor megértéssel szólt arról, hogy a deficitcsökkkentésnek vannak határai, hiszen "kell valamennyi levegőt adni a gazdaságnak". Hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság támogatni kívánja a lett kormány erőfeszítéseit, miközben azt várja, hogy a költségvetés módosítási indítványának második olvasatakor további lépéseket is említsenek.
A lett kormányfő szerdán bejelentette, hogy az eredetileg ütemezettnél gyorsabban szeretnék megkapni a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az EU-tól a tavaly megajánlott 7,5 milliárd euró készenléti hitel részleteit. A lett pénzügyi válság tovább mélyült azzal, hogy a pénzügyminisztériumnak egyetlen államkötvényt sem sikerült értékesítenie a szerdai árverésen.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?