Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Tíz hónap óta először emelte – igaz csekély mértékben – a világ kőolajfogyasztására vonatkozó becslését a Nemzetközi Energiaügynökség. Az IEA szerint módosítás azt jelzi, hogy talán megáll a globális recesszió okozta keresletcsökkenés.
Az IEA e havi elemzése szerint az idén átlagosan napi 83,3 millió hordó lesz a világ kőolajfogyasztása, ami 120 ezer hordóval több, mint amire a 28 tagországot tömörítő szervezet májusban számított.
Mindamellett az IEA elemzői megjegyzik, hogy a felfelé módosítás nem feltétlenül jelenti a fellendülés kezdetét, inkább a recesszió végét jelezheti. Az IEA szerint az első és a második negyedév egyes makrogazdasági mutatói a vártnál kissé jobban alakultak, mindamellett a szervezet még korainak tartja, hogy ebből általános következtetést vonjon le a fellendülés beindulására vonatkozóan.
Összességében azonban a kereslet még mindig 2,9 százalékkal, napi 2,5 millió tonnával kevesebb lesz a tavalyinál. A kőolajtartalékok is még mindenütt jelentősek, a fejlődő országokban átlagosan 62 napra elegendőek. Az OPEC 52-53 napi tartalékot tart "kényelmesnek".
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.