Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Megkezdődött a brit gazdaság stabilizációja, az ország a legrosszabb recessziós negyedéven már túljutott, de a növekedés visszatértére a jövő év elejéig várni kell, jósolta hétfőn kiadott friss – a kormányénál borúlátóbb – előrejelzésében a Brit Iparszövetség (CBI).
A brit feldolgozó szektor legnagyobb érdekképviseleti szervezetének prognózisa szerint a brit gazdaság eddig lefelé tartó teljesítménygörbéje az idei második félévben "kisimul"; a harmadik negyedévben a másodikhoz mérve még 0,1 százalékos visszaesés, a negyedikben - szintén negyedéves alapon - éppen zéró növekedés várható.
A CBI 2010 első két negyedévére már "szerény", 0,1 és 0,3 százalékos növekedést valószínűsít negyedévi összevetésben. Az előrejelzés szerint 2009 egészében a brit hazai össztermék (GDP) 3,9 százalékkal csökken, 2010 egészében átlagosan 0,7 százalékkal növekszik. A CBI öt egymást követő recessziós negyedévvel számol, és prognózisa szerint ezen idő alatt a brit GDP-érték összesítve 4,8 százalékkal zuhan. A londoni Cityben vannak ennél jóval borúlátóbb jóslatok is a brit gazdaság várható teljesítményére.
A Centre for Economics and Business Research (CEBR) nevű vezető londoni gazdasági előrejelző ház legfrissebb előrejelzésében az állt, hogy a brit hazai össztermék 2009 egészében, reálértéken 4,5 százalékkal esik. A CEBR szerint a brit gazdaság idei egész éves visszaesése 1931 - a nagy depresszió mélypontja - óta a legmeredekebb lesz. Abban az évben 5,1 százalékkal csökkent a brit GDP-érték.
A brit gazdaság összkibocsátásának 2008 első negyedében mért legutóbbi csúcsértéke és az idei harmadik negyedévre várt mélypont között összesítve 5,6 százalékos GDP-zuhanással számolnak a CEBR londoni elemzői. A Bank of England – a brit jegybank – azt sem tartja biztosnak, hogy jövőre beindul a növekedés.
Mervyn King, a bank kormányzója a legutóbbi inflációs jelentést ismertető londoni sajtótájékoztatóján a következő tizenkét hónap kilátásairól azt mondta: nem nagyobb annak az esélye, hogy 2010 közepén a jelenleginél magasabb lesz a brit gazdaság kibocsátása, mint annak, hogy alacsonyabb, vagyis ugyanakkora a valószínűsége e távlatban a növekedésnek, mint a folytatódó visszaesésnek.
Alistair Darling pénzügyminiszter a következő pénzügyi évre szóló, áprilisban ismertetett költségvetési tervezetében jövőre 1,25 százalékos, 2011-ben pedig már 3,5 százalékos brit GDP-növekedést valószínűsített.
Darling a tervezetbe 3,5 százalékos idei gazdasági visszaesési becslést állított be, ezt azonban még a parlament pénzügyi bizottsága is túlzottan derűlátónak minősítette nemrég közzétett jelentésében.
A CBI a hétfőn közzétett előrejelzésben a 2009-2010-es pénzügyi évre 12,2 százalékos, 2010-2011-re 12,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt jósol.
Az idei pénzügyi év deficitjéről szóló CBI-prognózis jórészt megfelel a kormányzati becslésnek – a költségvetésben 12,4 százalékos hiányelőrejelzés szerepel –, Darling azonban a következő pénzügyi évre már nem növekvő, hanem 11,9 százalékra csökkenő hiányt vett bele a költségvetésbe.
A Standard & Poor's hitelminősítő május végén stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia – az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság – lehető legjobb, „AAA” szintű szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, arra a várakozására hivatkozva, hogy a jelenlegi költségvetési folyamatok nyomán a brit nettó államadósság középtávon megközelíti a hazai össztermék 100 százalékát.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.