Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Gyengült hétfő délelőtt a forint, de az euró még mindig nem került többe 280 forintnál.
A közös európai pénz árfolyama a délelőtt folyamán 279,8 forintig emelkedett, egy órakor 279,5 forint környékén mozgott a bankközi devizapiacon.
Az euróval szemben embereset erősödő dollár a forinthoz képest is javított: a zöldhasú kurzusa az éjszakai 198,5 forintról egy órára 201,5 forintig emelkedett. A svájci frankot egy órakor 184,9 forinton jegyezték.
Merrill Lynch: engedtek a 330-ból; UniCredit: 265-ig eshet az euróárfolyam
A Merrill Lynch, amely hónapok óta a (forint szempontjából legalábbis) legborúsabb euróárfolyam-prognózissal bombázta a piacot, legújabb elemzésében lefelé módosította lőrejelzését. Június végére az immár a Bank of America tulajdonában lévő üveggömb 292 forintos, szeptember végére pedig 315 forintos eurót mutat – az eddigi 315, illetve 330 forint helyett.
Az év végi 299 forintos „célárfolyamon” nem változtattak, és változatlanul hagyták a 2010. március, június, illetve szeptember végi prognózist is: ezekben rendre 285, 275, illetve 270 forintos eurókurzus szerepel. Jövő év végére az új előrejelzés 260 forint, ez 10 forinttal alacsonyabb, mint a korábbi.
Az UniCredit ennél is jobban bízik a magyar devizában: a bank devizakereskedői a múlt héten 281,5 forintos euróárfolyamnál javasoltak taktikai eur/huf short pozíciót. A forint az elemzők szerint akár 265-ig erősödhet, a stop loss szint 287 forintos eurónál van.
Ecoline
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.