Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Svájc gazdasága az idén 2,9 százalékkal, jövőre 0,8 százalékkal esik vissza – jósolja az ország vezető gazdasági szakértői szövetsége, az Economiesuisse.
Hétfőn kiadott elemzésében az idén 4 százalék körül alakuló munkanélküliség után jövőre 5,3 százalékost prognosztizál. A fogyasztói árszint az idén csökkenhet, és jövőre is minimálisan emelkedhet.
Az Economiesuisse mélynek nevezi az ország gazdaságát sújtó recessziót, aminek jellemzésére megemlíti, hogy a kivitel az év első négy hónapjában 13 százalékot meghaladó mértékben csökkent. Ez azt jelenti, hogy a jelentősebb exportot lebonyolító svájci cégek forgalma 30-40 százalékot esett vissza. A svájci gazdaságot jelenleg elsősorban a magán- és a közfogyasztás élteti - szögezi le a szakértői szövetség. Ez utóbbi fogyasztás az idén még becslései szerint 1 százalékkal növekszik, míg a magánfogyasztás 0,3 százalékkal (a tavalyi 1,8 százalékos növekedés után), de jövőre 0,8 százalék körül várható a visszaesés a magánfogyasztásban is. A közfogyasztás még 0,2 százalékkal növekedhet.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.