Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) valószínűleg felfelé módosítja a világgazdaság jövő évi növekedésére szóló előrejelzését júliusban, mert a jelek arra vallanak, hogy mérséklődik a visszaesés – mondta az IMF első vezérigazgató-helyettese.
John Lipsky, aki Törökországban egy gazdasági fórumon vesz részt, mindamellett figyelmeztetett: korai lenne még győzelemről beszélni, hiszen a pénzügyi rendszer még messze nem tért vissza a normális kerékvágásba, a világgazdaság pedig még mindig recesszióban van.
„Bár a legfrissebb adatok arra utalnak, hogy lassul a zsugorodás üteme, még mindig nagy a bizonytalanság a gazdasági fellendülés időpontját és mértékét illetően” – mondta Lipsky.
Az IMF várhatóan július 7-én ismerteti módosított előrejelzését. Előző, áprilisban közzétett prognózisában a nemzetközi pénzintézet azt jósolta, hogy jövőre 1,9 százalékkal gyarapodik majd a globális gazdaság az idei, 1,3 százalékos visszaesés után.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Válaszok, ígéretek és kormányzás helyett „digitális honfoglalással”, „nemzeti algoritmussal” próbálkozik a Fidesz. Kit céloznak, és mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Egy osztrák liberális politikus felmérésére hivatkozott a magyar miniszterelnök Tusványoson. Idézete azonban nem volt pontos.
A 14 utas közül 4-en életüket vesztették.