Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Brit lapjelentések szerint mintegy ötven milliárd eurós felvásárlási ajánlattal környékezte meg a Xstrata nemzetközi bányászati óriáskonszern versenytársát, az Anglo Americant.
Az Xstrata főnöke a múlt héten levélben tett 41 milliárd fontos ajánlatot az Anglo American igazgatótanácsának, és azt javasolta, hogy kezdjenek tárgyalásokat az ügyletről. Az Xstrata nem kommentálta az erről szóló lapjelentéseket.
Az Xstrata már évek óta szeretné megszerezni az Anglo Americant, egy mostani esetleges felvásárlás pedig annak fényében kaphat nagyobb jelentőséget, hogy a másik két bányászati óriáscég, a BHP Billiton és a Rio Tinto a vasérckitermelésben fűzte szorosabbra kapcsolatait.
Ágazati elemzők szerint az ügylet legnagyobb akadálya az Anglo American egyik nagyrészvényese, a dél-afrikai kormány ellenállása lehet.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.