Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Rekordméretű eladósodást irányoz elő a német kormány által szerdán elfogadott, jövő évre szóló költségvetési tervezet, továbbá a 2013-ig szóló pénzügyi terv.
A Peer Steinbrück szociáldemokrata pénzügyminiszter által előterjesztett tervezet szerint az új államadósságok 2013-ig 310 milliárd eurót tesznek ki. Az államnak 2010-re 86,1 milliárd pótlólagos hitelt kell felvennie, ez messze a legmagasabb összegnek számít Németország háború utáni történetében. Nem kizárt ugyanakkor, hogy ez az összeg még nagyobb lesz, a kabinet által korábban jóváhagyott konjunktúraélénkítő, illetve bankmentő csomagok "költségei" pontosan még nem ismeretesek.
A pénzügyminiszter azt hangoztatta, hogy a rekord méretű államadósságoknak a jelenlegi helyzetben nincs alternatívája. Annak a nézetnek adott hangot, hogy a szeptember végi választások után hivatalba lépő új kormány – amely egyébként minden bizonnyal újratárgyalja majd a költségvetés tervezetét – óriási feladat előtt áll. Az új kormánynak arra kell összpontosítania, hogy megfékezze a további eladósodást és költségvetési konszolidáció útjára lépjen – vélekedett Steinbrück.
A tervezetből kitűnt, hogy az új adósságok az elmaradt adóbevételeket, a munkaerőpiacon jelentkező többletköltségeket kompenzálják. Ezen kívül jelentős mértékben terhelik a költségvetést a konjunktúraélénkítő csomagokkal járó kiadások, továbbá az eladósodás megfékezését célzó szigorú megtakarítások. A tervezet egyfajta előzetes „vázlat”, és valójában a választások után hivatalba lépő kormány tájékozódását szolgálja. Az abban foglalt számok nem kötelező érvényűek a majdani új kabinet számára.
A pénzügyminiszter egy szerdai lapinterjúban kijelentette: azzal számol, hogy az Európai unió legkésőbb 2010 elején megindítja Németország ellen a deficittúllépés miatti eljárást. Steinbrück ugyanakkor kiállt a takarékoskodás mellett, és hangsúlyozta: Németországnak akkor vázolnia kell, hogy miként képes ismét 3 százalék alá szorítani a költségvetési hiányt. Az érvényben lévő, úgynevezett stabilitási paktum ugyanis előírja, hogy új államadósságok nem haladhatják meg a bruttó hazai termék 3 százalékát. Az uniós tagállamok pénzügyminiszterei ugyanakkor még az elmúlt évben a gazdasági, illetve pénzügyi válság kapcsán megállapodtak abban, hogy a stabilitási paktumot „rugalmasabban” kezelik.
Steinbrück ismételten elutasította az adócsökkentéseket. A miniszter annak a nézetnek adott hangot, hogy az eladósodás ilyen méretű növekedése idején minden erre vonatkozó ígéret felelőtlen és kockázatos.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Itt a 7-es számú digitális polgár. Vétel.