szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Budapest Főváros Önkormányzata nyílt közbeszerzésen keres vállalkozót a 2020-as budapesti olimpiai nagyprojekt mesterterve, vagyis a megvalósíthatósági terv elkészítésére.

Az ajánlatkérő 42 millió forintra becsüli a munkát - a felhívás a Közbeszerzési Értesítő szerdai számában jelent meg. Az úgynevezett Master Plannnak a szöveges és térképi összefoglalók mellett tartalmaznia kell a sportlogisztikai, és turizmus koncepciót, valamint a struktúra tervi koncepciót is. Emellett el kell végezni a kapcsolódó fejlesztések költség-haszon elemzését és költséghatékonysági vizsgálatát. Végül javaslatot kell tenni az Olimpiai Település Szerkezeti Terv és Fővárosi Szabályozási Keret Terv módosításaira valamint a Kerületi Szabályozási Terv elkészíttetésére.

Az ajánlattevőnek be kell mutatnia három város - általa készített - rendezési tervét és fejlesztési koncepcióját, továbbá három hálózati - közlekedési, közmű - infrastrukturális létesítmények fejlesztési tanulmányát.

A munka becsült értéke 42 millió forint. Az értékelésnél az ár esik latba a legnagyobb súllyal. Az ajánlattételi határidő augusztus 12. Az eredményhirdetésre szeptember 11-én, míg a szerződéskötésre szeptember 28-án kerül sor.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Vélemény

Olimpia Budapesten: miért lenne rossz ügy?

A 2020-as Budapesti Olimpia ügye ma már depolitizálódott, és olyan témává vált, amivel érdemes foglalkozni, hiszen része lett a közbeszédnek és közgondolkodásnak - véli Baranyai Ákos. A BOM főtitkára alább a civil szervezet álláspontját fogalmazza meg a honlapunkon egy korábban megjelent, a budapesti olimpia megrendezésével kapcsolatban kritikát megfogalmazó véleményre reagálva.

hvg.hu Gazdaság

Lehet-e még Budapesten olimpia?

Az olimpia elhelyezéséhez Budapest adottságai megvannak, de a főváros – és Magyarország – a mai állapotában nem tudna olimpiát rendezni – állapította meg a PricewaterhouseCoopers (PwC) 2006-ban aktualizált, egy Budapesten megrendezendő olimpiáról készült megvalósíthatósági tanulmánya. Vajon a pekingi olimpia árnyékában illetve a mai gazdasági helyzetben füstbe ment tervnek tekinthetjük az olimpia megrendezését? A Budapest Olimpia Mozgalom (BOM) elnökét és egy sportközgazdászt kérdeztünk.

Gazdaság

Az olimpiai aranyak mennek a zaciba?

A magyar versenysport bajban van. Nem világos ugyanis, miféle szerepet tölthet be az elkövetkező időszak magyar társadalmában. A nemzeti dicsőség legfőbb hordozójának palástja Pekingben lefoszlott róla, a népegészségügy zászlóvivőjeként egyelőre kevesen gondolnak rá, üzletnek meg nem túl nagy. Hát akkor mit legyen vele, s főleg ki fizesse fenntartásának számláját? Megpróbáltuk kideríteni.

MTI Sport

A Fővárosi Közgyűlés döntött: lehet olimpia Budapesten

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elvi döntést hozott arról, hogy Budapest 2020-ban olimpiát és paralimpiát rendezhet; a képviselők pártállástól függetlenül egyhangúlag támogatták az erről szóló javaslatot.

MTI Gazdaság

A Fidesz szerint szükség van olimpiai törvényre

A Fidesz elégtelennek tartja, amit a kormány 2004 óta tett a magyar sportért, ezért az ellenzéki párt törvényben biztosítaná a következő olimpiára való felkészülés feltételeit. Erről Bánki Erik, az országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Vélemény

Egy rossz ügy: olimpia Budapesten

Józan vezető nem gondolhatja reálisnak a 2020-as budapesti olimpia megrendezésének tervét, ezt méregdrága presztízsberuházást elnézve a költségvetés és a nemzetgazdaság helyzetét. Valószínűleg azért nyomják a témát, mert egy ilyen gigaprojekt a mindenkori kormányzatnak rengeteg elosztogatható pénzt, álláshelyet, ingyen reklámot jelent. A politika iszonytató összegekkel stafírozhatná klientúráját.

Van egy remek védelmi funkció az androidos mobilokban – így hívhatja elő

Van egy remek védelmi funkció az androidos mobilokban – így hívhatja elő

A tartós fáradtság és a sápadtság a vashiány tünete is lehet

A tartós fáradtság és a sápadtság a vashiány tünete is lehet

Perek özöne zúdulhat a Fehér Ház kapuján kilépő Trumpra

Perek özöne zúdulhat a Fehér Ház kapuján kilépő Trumpra