EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Állóhelyek meghonosítását tervezi repülőgépein az olcsó jegyes ír Ryanair légitársaság agresszív költségcsökkentési ötleteiről ismert főnöke, aki hétfői londoni lapértesülés szerint ezzel is a gépek kihasználtságát igyekszik javítani.
A The Sun – a legnagyobb brit bulvárlap – beszámolója szerint Michael O'Leary vezérigazgató elképzelése az, hogy a még olcsóbb jegyár ellenében álldogálásra vállalkozó utasok kényelmét csak egy bárszékszerű szerkezet szolgálná, és ehhez lenne rögzítve a biztonsági öv.
O'Leary állítólag már tárgyalt is az amerikai Boeing repülőgépgyárral olyan utasszállítók tervezéséről, amelyeken így kialakított állóhelyek is lennének. A Ryanair vezetője az ír repülésügyi hatóság jóváhagyását várja az új flotta megrendeléséhez.
A vezérigazgató kifogyhatatlan az ötletekből, ha költségcsökkentésről vagy bevételnövelésről van szó. Nemrég azzal az elképzeléssel állt elő, hogy a gépek mellékhelyiségeinek használatáért minden utasnak egy fontot kell majd fizetnie, ráadásul három mosdó helyett csak egy lesz a Ryanair repülőin, ami hat további ülés bezsúfolását teszi lehetővé. A cég emellett az év végéig teljesen beszünteti a repülőtéri utasfelvételt, utasai 2010-től kizárólag az interneten jelentkezhetnek be járatukra.
A Ryanair – a legnagyobb európai fapados légitársaság – a márciussal zárult pénzügyi évéről 169,2 millió eurós veszteséget jelentett adó után – az előző évi, 390,7 milliós adózott eredmény helyett –, főleg az Aer Lingus légitársaságban meglévő részesedésének értékvesztése, továbbá flottájának ritkítása és leértékelése miatt. Ez volt a cég eddigi első, teljes évi nettó vesztesége.
Ezek nélkül az egyszeri tételek nélkül 105 millió euró volt az adózott eredménye, 78 százalékkal kevesebb az előző évi 480,9 milliónál. A Ryanair már decemberben közölte, hogy az addigi hétből két budapesti járatát törli a repülőtéri díjak emelése miatt.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Megvan a válasz, hogyan jöhetett ki ez a furcsa adat.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.
A szakszervezet azonnali bértárgyalást kezdeményezett a miniszterelnöknél és a belügyminiszternél.