Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A csütörtök délelőtt a forint folyamatos erősödését hozta, a hazai deviza az euróval szemben bő egy százalékot erősödött.
A közös európai pénz kurzusa a július 9-i kereskedés kezdetén még 278 forint fölött járt, innen azonban lejtmenetbe kapcsolt, háromnegyed egykor már 275 forint alatt is születtek kötések a bankközi devizapiacon. (Misik Sándor, a Hamilton devizakereskedője szerint amennyiben a forintnak sikerül áttörnie a 275-ös „támaszt”, úgy akár 270-ig megnyílhat az út.)
A forint számára kedvező – a kockázatvállalási kedv élénkülését hozó – nemzetközi hangulatot a dollár gyengülése is jelzi; az euró/dollár árfolyam újra 1,4-hez közelített szerda délelőtt.
A régió devizái közül a zloty diktálja az ütemet. A lengyel deviza csütörtöki felülteljesítéséhez nagyban hozzájárult Jacek Rostowski pénzügyminiszter bejelentése, miszerint Lengyelország már az idén megkezdheti az euróbevezetés-procedúrát.
A dollár kurzusa a csütörtökre virradó éjszaka nagy részét 200,5 forint környékén töltötte, a délelőtt folyamán aztán 196,5 közelébe esett, s háromnegyed egykor 197,0 forint magasságában mozgott. A svájci frank 184 forintról csúszott 182 alá. Háromnegyed egykor az alpesi devizát 181,9 forinton jegyezték.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.