Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egyre több bejelentés érkezik az Európai Unió pénzügyi csalások elleni hivatalához (OLAF) – derül ki a hivatal éves jelentéséből, amelyet csütörtökön tettek közzé Brüsszelben.
A 2002. évi mintegy 500 új bejelentés tavalyra több mint 1000-re emelkedett, utóbbi az eddigi legmagasabb szám. Ez "megerősíti a csalás és korrupció elleni munkába vetett közbizalmat" – mondta Franz-Hermann Brüner, az OLAF főigazgatója.
Leszögezte, hogy fennállásának tizedik évében az OLAF jól működik és nemzetközileg jó hírnévnek örvend. Arra is rámutatott ugyanakkor, hogy a hivatal "nem küzdhet egyedül" a csalás és a korrupció ellen - sikere nagyban múlik a tagállamokban, az unión kívüli országokban, a nemzetközi szervezetekben és az uniós intézményekben található partnereken.
Az OLAF 1999-es létrehozása óta több mint 3000 ügyet indított. Az OLAF vizsgálatainak eredményeképpen a büntetőbíróságok több, mint 300 személyt ítéltek el összesen majdnem 875 év – ebből 208 év felfüggesztett – börtönbüntetésre. Csak tavaly emellett az OLAF-ügyekkel kapcsolatban 460 millió eurót meghaladó összeget regisztráltak visszatérített összegként.
A részletes statisztika szerint tavaly a legtöbb, 51 vizsgálat Belgiumban - nyilván jórészt az uniós intézményeknél - volt folyamatban. Bulgáriában 42, Olaszországban 41, Romániában 21 vizsgálatot folytattak tavaly. Hét esetben Magyarországon is vizsgálódott a szervezet, ezek közül egy áfa-megkerülési nemzetközi vizsgálatot említ a jelentés.
Brüner kiemelt néhány nagyobb jelentőségű vizsgálatot, mint egyes egészségügyi projektek hűtlen kezelése Ugandában, a Kínából származó szilíciumfémre kivetett dömpingellenes vámok megkerülése, valamint a szerződések odaítéléséért cserébe állítólagosan kenőpénzt kérő bizottsági delegációs alkalmazott esete. Bulgáriában és Romániában nem utolsó sorban az uniós csatlakozást segítő mezőgazdasági támogatások felhasználását tanulmányozták, és összesen mintegy 80 millió eurónyi szabálytalanságra rá is bukkantak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.