Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A cseh ipar termelésének értéke, változatlan áron, májusban 2,1 százalékkal elmaradt az áprilisitól, és 22,0 százalékkal kisebb volt a tavaly májusinál, közölték a cseh statisztikai hivatalban hétfőn.
A június végén megjelent előzetes becslés 21,7 százalékos éves visszaesésre szólt. Áprilisban 22,1 százalékos volt az elmaradás az egy évvel korábbitól, az első öt hónapban pedig 20,3 százalékos. Májusban a cseh ipar értékesítésének értéke, szintén változatlan áron, 23,4 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, az új megrendelések összege 27,8 százalékkal, ezen belül az exportmegrendeléseké 27,0 százalékkal csökkent. Az értékesítés, az új megrendelések és az exportmegrendelések éves fogyatkozása gyorsult az áprilisban mérthez képest.
Helyi elemzők megjegyezték, hogy a fő számokat főleg az acél- és a autóipar húzta le, és a jelek szerint nemigen segítettek sem a hazai, sem a külföldi gazdaságélénkítő programok, köztük az autóvásárlást ösztönző "roncsprémiumok".
Csehországban júniusban 8,0 százalékra nőtt a munkanélküliség a májusi 7,9 százalékról, tavaly júniusban 5,0 százalékos volt az állástalanok aránya. Az első negyedévben a nemzetgazdaságban a bruttó átlagbér havi 22 941 korona (244 895 forint) volt, a tavalyi utolsó negyedévi 25 381 korona és a tavalyi egész évi átlagos 23 542 korona után. Az első negyedévi átlagbér reálértékben 0,3 százalékkal, a a tavalyi utolsó negyedévi 3,4 százalékkal, a tavalyi egész évi átlag 2,1 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit. 2007-ben még 4,4 százalékkal nőtt az átlagbér.
A cseh hazai össztermék (GDP) az első negyedévben 3,4 százalékkal, előtte a tavaly utolsó negyedben 0,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Tavaly 2,8 százalékkal, tavalyelőtt 6,0 százalékkal nőtt a cseh GDP. Az Európai Bizottság idén 2,7 százalékos visszaesést, jövőre 0,3 százalékos növekedést valószínűsít a cseh GDP-nek.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.