Lemondott a Magyar Energia Hivatal elnöke

Távozik a Magyar Energia Hivatal (MEH) éléről Horváth J. Ferenc. A MEH szóvivője, Vigassy Csaba szerdán elmondta: az elnök nyugdíjazását kérte a miniszterelnöktől szeptember 1-jei hatállyal.

  • MTI
Lemondott a Magyar Energia Hivatal elnöke

 A Kormányszóvivői Iroda közleménye szerint Bajnai Gordon miniszterelnök elfogadta a lemondást, és arra kérte a közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztert, hogy mielőbb írjon ki pályázatot a MEH elnöki posztjának betöltésére. Szollár Domokos kormányszóvivő a szerdai tájékoztatóján elmondta: létrehozzák energiahivatal elnökhelyettesi posztját is, erre is pályázatot írnak ki. Horváth J. Ferenc 2003. november 10. óta tölti be az elnöki posztot, megbízatása hat évre szólt.

A Népszabadság az elnök távozását kapcsolatba hozza azzal, hogy a hivatal módosította korábbi álláspontját a négy áramszolgáltatóra - az Elműre, az ÉMÁSZ-ra, az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-re és a DÉMÁSZ-ra - kirótt kötelezettségről. Eszerint az áramszolgáltatóknak fogyasztónként átlagosan 500 forintot vissza kell fizetniük, mert magasabb árrést alkalmaztak. A hivatal áprilisi határozata szerint az összeg 60 százalékát közvetlenül a fogyasztóknak, 40 százalékát pedig a védendő, illetve a szolgáltatásból kikapcsolt kisjövedelmű rászoruló áramfogyasztóknak kellett volna megfizetni. A MEH július közepén megváltoztatta határozatát, eszerint részben a krízisalapba, részben alapítványba kell befizetnie a négy áramszolgáltatónak a mintegy ötmilliárd forintot.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.