Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nyereséggel zárta üzleti évének első negyedét az ír Ryanair. Mindemellett Európa vezető fapados légitársaságánál jelezték: az év egészében kisebb lehet a profit a korábban vártnál az egy utasra jutó bevételek csökkenése miatt.
A júniussal végződött első negyedben az adózott eredmény 123 millió euró volt az egy évvel korábbi 90,5 millió euró veszteséget követően. A bevétel 0,3 százalékkal 774,7 millió euróra csökkent 776,9 millióról.
Az egy utasra jutó átlagos bevétel 13 százalékkal esett vissza az első negyedben az egy évvel korábbihoz képest, javította viszont az eredményt, hogy csökkentek a költségek – 19,4 százalékkal 620 millió euróra 769,1 millióra – elsősorban az üzemanyag hedge-ügyleteknek köszönhetően.
A társaság arra számít, hogy az év egészében a korábban várt hozzávetőleg 200 millió eurós adózott eredmény az alsó értékhez lesz közelebb, mert a hozamok várhatóan 20 százalékkal fognak csökkenni.
A Ryanair 169 millió eurós veszteséget halmozott fel adó után a márciussal zárult üzleti évben. A veszteséget részint a volt ír állami Aer Lingus légitársaságban lévő részesedésének leértékelődése, részint légiflottájának ritkítása és leértékelése okozta.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”