Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Agrárkamara tiltakozik a túlméretes járművek közlekedését továbbra is nehezítő, esetenkénti hatósági túlkapások ellen – hangoztatta Forgács Barna, a köztestület elnöke.
Az elnök elmondta, hogy a túlméretes járművek – e kategóriába tartoznak a mezőgazdasági munkagépek is – közlekedését hiába könnyítette meg rendelettel az elmúlt hetekben a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter,az ország egyes területein még mindig jelentős bírságokat szabnak ki a hatóságok a mezőgazdasági munkagépek vezetőire.
A mezőgazdasági munkagépek közeledésekor a kamara szerint sokszor indokolatlanul rónak ki a hatóságok több százezer forintos büntetést, arra hivatkozva, hogy nincs mérlegelési lehetőségük.
A hatósági méltánytalanságokra több konkrét, megtörtént esetet is említett – helyszín megjelölése nélkül – Forgács Barna, és Koncz György, a kamara alelnöke. Előfordult, hogy a kereskedőtől a vásárló telephelyére közlekedő kombájn vezetőjét bírságolták meg, mert nem volt útvonal engedélye. Ezt viszont még nem kérhették meg a hatóságtól rendszám hiányában. De volt olyan is, amikor a hatósági emberek azt hiányolták a terményt szállító traktornál, hogy a pótkocsit nem borították ponyvával. Ezt a hiányosságot is több tízezer forintos bírsággal büntették – hangott el a tájékoztatón.
Koncz György szerint „a fejéről a talpára kellene állítani az ügyeket”, vagyis a hatóságok működését az államnak teljes körűen finanszíroznia kellene, hogy a büntetésből befolyó pénzek ne a működést szolgálják. Forgács Barna szerint a hatósági embereknek mérlegelési jogot kellene újra adni, hogy egy-egy szabálytalanság tényleges súlyának megfelelő bírságot szabhassanak ki.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a kalászosok aratása gyakorlatilag befejeződött. Az őszi búzából mintegy 4 millió tonnát takarítottak be. A termény minősége jó, több mint 60 százalék az étkezési minőségű búza aránya. Ugyanakkor az úgynevezett átmenő – azaz a múlt évről megmaradt – készlet magas, 700-800 ezer tonna, míg az eladási ár alacsony, tonnánként 30 ezer forint körüli.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.