Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Litvánia is a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulhat, ha nem sikerül a nemzetközi tőkepiacról pénzt felhajtania – mondta a litván államfő a Financial Timesnak.
Dalia Grybauskaite a londoni gazdasági napilap pénteki számában ismertetett interjúban kijelentette: a litván pénzügyminisztérium fontolgatja, hogy a júniusi, 500 millió eurós kötvény után „még egyszer megpróbálkozik” a piaci tőkeszerzéssel. Az elnök elismerte azonban, hogy szükségessé válhat az IMF-kölcsön is, „ha a piacok zárva tartanak”, és ha a külső feltételek nem teszik lehetővé az adósság refinanszírozását.
A Financial Times ismertetése szerint Litvánia eddig ódzkodott attól, hogy kövesse Lettország példáját. Az IMF és az EU decemberben 7,5 milliárd eurós rendkívüli hitelcsomagot hagyott jóvá a mély recesszióba süllyedt Lettország számára.
A héten azonban Litvánia is a vártnál nagyobb, az egy évvel korábbihoz mérve 22 százalékos gazdasági visszaesést jelentett az idei második negyedévről, kétségeket ébresztve aziránt, hogy az ország képes lesz-e nemzetközi segítség nélkül átvészelni a gazdasági vihart – írta a napilap.
Grybauskaite, aki korábban pénzügyminiszter és uniós költségvetési biztos is volt, a Financial Timesnak nyilatkozva kizárta a helyi valuta leértékelésének lehetőségét.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.