Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Oroszország hazai összterméke (GDP) a második negyedévben 10,9 százalékkal maradt el tavalyi második negyedévitől, közölték az orosz statisztikai hivatalban kedden.
Az eredmény rosszabb volt az elemzők által átlagosan várt 10,4 százalékos mínusznál. Az első negyedévben az orosz GDP 9,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a múlt hónapban 6,5 százalékos visszaesésre rontotta előrejelzését az orosz gazdaság számára erre az évre a tavasszal jósolt, 6,0 százalékos mínuszról, de a jövő évi várakozását 1,5 százalékos növekedésre javította 0,5 százalékos pluszról. Az orosz kormány az IMF-becslésnél rosszabbra, 8,5 százalékos visszaesésre számít idén.
A megemelkedett kőolajárak, a megszilárdult rubel és más mutatók arra vallanak, hogy az orosz gazdaság túl van a legrosszabbon, habár a csökkenő bérekkel és lakossági hitelválsággal sújtott belső piac majd csak az év vége felé kezdheti ismét támogatni a növekedést a piaci elemzők szerint.
Mindenesetre az orosz feldolgozóipar beszerzőmenedzser-mutatója júliusra 48,4 pontra, tíz hónapon belül a legmagasabbra emelkedett a júniusi 47,3 pontról, közölték a mutatót kezelő VTB pénzügyi szolgáltatónál a múlt héten. A mutató, 50 pont alatti értékkel, tizenkettedik hónapja jelezte a teljesítmény csökkenését egyik hónapról a másikra, de a részmutatók közül az új megrendeléseké már pozitív területre ért: 51,5 pontra ugrott a júniusi 49,4 pontról, jelezvén, hogy az összteljesítmény csökkenése a végéhez közeledik.
A szolgáltatási beszerzőmenedzser-mutató viszont júliusra 48,5 pontra süllyedt a júniusi 49,7 pontról, amely kilenchavi csúcs volt, jelezvén a hazai piac nagy bizonytalanságát.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?