Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több mint 10 százalékot zuhant a Synergon árfolyama délelőtt fél tizenegy előtt a BÉT-en, ezért a papír kereskedését felfüggesztették.
A kereskedés újraindítása után a papír tovább gyengült, egészen 770 forintig, amely 12 százalékkal alacsonyabb a keddi zárásnál.
Lazarovits Márk, a Synergon Informatika Nyrt. vezérigazgatója szerdán azt mondta: a csoport az idén 20 milliárd forint körüli árbevételt és 6 százalékos üzemi eredményt vár. Elsősorban a negyedik negyedévben bíznak, az év utolsó három hónapjában várnak jelentős növekedést.
A csoport az első félévben 8,402 milliárd forint bevételt ért el, ami 26 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az adózás utáni eredmény több mint 42 millió forint volt, szemben a tavalyi több mint egymilliárd forint veszteséggel. Az üzemi eredmény 250 millió forint volt, 600 millió forinttal jobb a tavalyinál.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.