EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A második negyedévben 5,3 százalékkal csökkent éves szinten Szlovákiában a bruttó hazai termék(GDP) – közölték a gyorsmérleget a szlovák statisztikai hivatalban.
Az év első negyedében a GDP visszaesése 5,6 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy a második negyedévben mérséklődött a gazdaság visszaesésének a tempója. Az egész félév alatt 5,5 százalékkal esett vissza a gazdaság az egy évvel korábbihoz képest. Tavaly az egész évben a GDP 6,4 százalékkal nőtt Szlovákiában. A tavalyi második negyedévben 7,9 százalékos volt a növekedés.
Az idei második negyedévben a statisztikai hivatal szerint Szlovákiában 15,640 milliárd euró értékű volt GDP. Változatlan árakon számolva éves szinten 5,3 százalékkal, míg folyó árakon 6,5 százalékkal csökkent. Az áprilisi-júniusi időszakban 2,198 millió ember dolgozott a szlovák gazdaságban, ami éves szinten 1,3 százalékkal volt kevesebb.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.