Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tovább halmozódik az olasz lottó főnyereménye, miután több milliónyi olasz és az országba érkező lottóturisták legnagyobb bánatára a csütörtöki húzáson sem volt telitalálat. A tét immár 135,9 millió euró (több mint 36,5 milliárd forint).
A Superenalotto nyereménye január óta halmozódik, a játékosoknak hat számot kellene eltalálniuk ahhoz, hogy részesülhessenek a történelmivé duzzadó összegből. A lottóláz már az Olaszországhoz közel fekvő államokat is elérte, Németországból külön repülővel érkeztek utasok, csak azért, hogy feladhassanak pár szelvényt. A lottóőrület az osztrákokat is megkísértette, az alpesi országból szintén tömegek ugrottak át, hogy szerencsét próbáljanak. A nemzetközi hullámból a horvátok, szlovének és franciák sem maradhattak ki.
Olasz sajtóbeszámolók szerint a nyeremény Itália legnagyobb jackpotja, de minden valószínűség szerint egész Európában nem sorsoltak még ki magasabb összeget. A húzásra hetente három alkalommal kerül sor, a két kombináció megjátszására alkalmas szelvény ára mindössze 1 euró és 42 cent (382 forint).
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.