Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több mint egy százalékkal gyengült a forint az euróhoz képest a bankközi devizapiacon csütörtök délután a délelőtti árfolyamhoz képest.
A forint kora délutánra 271,59-es középárfolyamig gyengült, később kicsit erősödött, így egy euró árfolyama délután hat óra előtt nem sokkal 270,18/87-en állt, szemben a csütörtök délelőtti 268,65-tel. Szakértők Bánfi Tamás Reutersnek adott interjújával, valamint a Standard & Poor's-nak a magyar bankrendszerről szóló, a gazdaság szerkezeti gyengeségeit taglaló elemzésével hozzák összefüggésbe a gyengülést.
Bánfi Tamás, a monetáris tanács tagja arról beszélt a Reutersnek, hogy Magyarországnak alacsonyabb kamatra és gyengébb forintra van szüksége. Véleménye szerint a jelenlegi 8 százalékos jegybanki alapkamatot legalább két százalékponttal kell mérsékelni decemberig, ha továbbra is kedvező marad a külső és a belső piaci környezet. Kereskedők beszámolója szerint a többi kelet-európai deviza, így a zloty is együtt gyengült a forinttal, bár kisebb mértékben.
Szakértői vélemények szerint az forint-euró árfolyam trendje egyébként is a forint gyengülése irányába mutatott, így gyors korrekció nem valószínű, sőt az is elképzelhető, hogy a gyengébb szint tartósnak bizonyul. A forint a dollárhoz képest is gyengült: a dollár árfolyama hat óra előtt nem sokkal 189,58 forintos szinten állt, szemben a délelőtti 188,45-tel és a szerda délutáni 188,90-nel. A dollár az euróval szemben a szerda délutáni 1,4225-ről és a csütörtök délelőtti 1,4255-ről enyhén tovább gyengült: 1,4266-ra. A svájci frankkal szemben a forint gyengült, egy CHF ára a délelőtti 176,46-ról 177,87 forintra változott.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
A szerdán eltűnt kisfiúnak már csak a holttestét találta meg a rendőrség.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.