Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Elégedett a költségvetési egyeztetések menetével és eredményével Bajnai Gordon. Erről a miniszterelnök az után nyilatkozott újságíróknak, hogy szombat délelőtt megbeszélést folytatott az MSZP-frakció vezetésével a jövő évi büdzséről.
A miniszterelnök reméli, hogy hétfőn meg tudnak állapodni a szocialista frakcióval a 2010-es költségvetésről. A kormányfő ennél többet nem mondott.
Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető a megbeszélés után az MTI-nek kifejtette: a szombati megbeszélés lezárása volt a költségvetés előkészítésének, és ez alapján azt lehet mondani, hogy a vitás kérdésekre van szakmai megoldási javaslata a kormánynak. Hangsúlyozta: a jövő évi büdzsé takarékos és fegyelmezett lesz, nem választási, hanem kizárólag az ország hosszú távú érdekét figyelembe vevő költségvetés készül. Mint mondta, a 2010-es költségvetést 3,8 százalékos hiánycélt alapul véve tervezték. A büdzsé prioritásai között a közbiztonság, az oktatás, az egészségügy és a foglalkoztatás szerepelnek.
A frakcióvezető közölte, hogy a költségvetésről hétfői ülésén dönt a képviselőcsoport. Arra a kérdésre, hogy számít-e vitára a frakcióülésen, Mesterházy Attila úgy válaszolt: szerinte nyugodthangvételű megbeszélés lesz, mivel az egyeztetéseken nagyon sok képviselő vett részt, és szerinte minden vitás kérdésre sikerült valamilyen megoldást találni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ettől még minden képviselő elmondhatja a véleményét az ülésen.
A politikus újságíróknak kiemelte: korábban még nem volt példa arra, hogy a kormány egyeztessen a frakcióval a költségvetés benyújtása előtt, és ilyen korán még soha nem volt kész a büdzsé első változata. Ez könnyebbé teszi az igazodást az érintetteknek, hiszen hamar lehet látni számokat - jelezte. Mesterházy Attila közölte: azzal számolnak, hogy a 2010-es büdzsét november végén, december elején fogadja el az Országgyűlés.
Az önkormányzati terület a napokban nyilvánosságra került költségvetési számaival kapcsolatban azt mondta: a frakció által meghatározott elveknek megfelel a büdzsé tervezetének ezen része. Szavaiszerint a szocialista frakció álláspontja az volt, hogy akkor lehet kevesebb pénzt adni az önkormányzatoknak, ha növelik a mozgásterüket. Ezt - mint fogalmazott - két módon lehet megtenni, egyrészt az önkormányzati feladatok, másrészt az állami normatívák átszervezésével.
Az egyeztetésen többek között jelen voltak - az MSZP frakcióvezetősége mellett - a frakció egyes munkacsoportjának vezetői, valamint az oktatási, a szociális és az önkormányzati tárca képviselője.Oszkó Péter pénzügyminisztert államtitkára, Katona Tamás képviselte.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.