Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több mint száz panasz érkezett a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez (FEOSZ) a Sky Europe járatainak törlése miatt néhány nap alatt - közölte a FEOSZ hétfőn.
A FEOSZ szeptember 3-án közölte, hogy várja azoknak a fogyasztóknak a mielőbbi jelentkezését, akik nem kaptak kártalanítást a SkyEurope diszkont légitársaság csődjét követően. A civil fogyasztóvédelmi egyesület közölte, hogy hétfőn levélben fordult a Sky Europe légitársasághoz, amelyben felhívta a szlovák székhelyű vállalkozás figyelmét a hatályos jogszabályok betartására, köztük a tájékoztatási, a jegyár-visszafizetési, és a kártalanítási kötelezettségre.
Ha a Sky Europe továbbra sem tartja be a jogszabályi rendelkezéseket, úgy a FEOSZ minden lehetséges jogi lépést megtesz a fogyasztók érdekében - közölte a civil szervezet.
A szövetség álláspontja szerint az Európai Unió rendelete nem szabályozza megfelelően és teljes körűen az utasok tájékoztatási kötelezettségét csődhelyzet esetén. Ezért fordulhatott elő, hogy még a légitársaság 2009. szeptember 1-je előtti napon is értékesített jegyeket, annak ellenére, hogy tudta, másnaptól beszünteti az utasok szállítását.
A rendelet módosítására van szükség, hogy a jövőben a hasonló helyzetek elkerülhetőek legyenek. A jogszabály módosítás érdekében a szövetség megkereste a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot, valamint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot - írja a FEOSZ közleményében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.