szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormány elfogadta a 2010-es költségvetés tervezetét, amely szigorú, takarékos, de néhány területen többletforrást tartalmaz - jelentette be Bajnai Gordon.

A miniszterelnök a kormányülést követő sajtónyilatkozatában azt mondta: Magyarország a válság következtében "kötött pályán" mozog, két év alatt összesen 7,5 százalékkal esik vissza a gazdaság teljesítménye, a 3,8 százalékos, "sérthetetlen" költségvetési hiánycél pedig azt jelenti, mindenhol vissza kell fogni a költekezést.

Bajnai Gordon elmondta, hogy a jövő évi büdzsé fedezetet ad az adócsökkentésre, és még azt is lehetővé teszi, hogy csökkentsék a távhő áfáját. Amellett, hogy a költségvetés takarékos, képes az eredmények megszilárdítására, a növekedés újraindítására, ésszerű és a józan ész vezeti - tette hozzá a miniszterelnök.

A kormányfő az adócsökkentést a jövő évi büdzsé egyik legfontosabb elemének nevezte, amely nemcsak jövő évre, hanem hosszú távra is szól, hiszen azzal a későbbi növekedést, az újabb munkahelyek létrejöttét alapozzák meg. Bajnai Gordon emlékeztetett, hogy jövőre a vállalkozások is jobban járnak, 400 milliárd forint többlet marad náluk a járulékcsökkentés miatt.

A takarékosság ellenére vannak a költségvetésben kiemelt feladatok, a miniszterelnök ezek közé sorolta a közbiztonságot, a fejlesztéseket és a munkahelyteremtést. Az Út a munkához program kapcsán kiemelte, hogy 2010-ben kinyitják a programot a magánszféra, az állami önkormányzati vállalatok felé, és jövőre e célra 13 milliárd forinttal több hazai, valamint 7,5 milliárd forinttal több uniós forrást biztosítanak.

Bajnai Gordon leszögezte: a közbiztonságra jövőre nyolc százalékkal többet költ az állam az ideihez képest, ez 23,5 milliárd forintos többletet jelent.

Az egészségügy kapcsán a kormányfő azt mondta, hogy e területre is több pénz jut, mint idén, összesen 730 milliárd forint, ami 15 milliárd forintos többletet jelent 2010-ben. E többleten felül az intézmények kiadásai 18 milliárddal kisebbek lesznek amiatt, hogy jövőre csökkennek a járulékterhek.

Soha ennyi pénz nem jutott még Magyarországon gazdaságfejlesztésre - szögezte le a miniszterelnök. Mint mondta, 700 milliárd forint szerepel a 2010-es költségvetésben fejlesztésekre döntően uniós forrásból. Kitért arra, hogy a hazai forrású önkormányzati fejlesztéseket fel kell függeszteni egy évre, de az uniós támogatások önrésze megmarad, a nagyléptékű fejlesztéseket megfelelően finanszírozzák.

Bajnai Gordon emlékeztetett, hogy a kormány a válság miatt 111 milliárd forintot csoportosított át a hazai kis- és közepes vállalkozások közvetlen támogatására.

Az állami kiadások visszafogásáról szólva megismételte, hogy az önkormányzatok jövőre mintegy 120 milliárd forinttal költhetnek majd kevesebbet, de ez valójában 85 milliárd nettó elvonást jelent. Ezt azzal magyarázta, hogy egyes tételeken, például az Út a munkához programon, a közbiztonság erősítésén keresztül plusz forrásokhoz is jutnak, illetve költségek esnek ki többek között a tanulólétszám-fogyás miatt.

Az önkormányzatok támogatása jövőre így 4,8 százalékkal lesz kisebb, mint idén, de kevesebb feladatot és nagyobb gazdálkodási szabadságot kapnak - mondta a kormányfő.

A kormány minden költségvetési tételt biztosít ahhoz, hogy fenntartsák az oktatás színvolát - szögezte le Bajnai Gordon. "A kormány feszes és felelősségteljes költségvetést készített, ez kell most ahhoz, hogy Magyarország talpon maradjon, és később erről a szilárd talapzatról elrugaszkodhasson, ez kell ahhoz, hogy az eddig elért eredményeket bebetonozhassuk" - fogalmazott a miniszterelnök.

Szeptember 11-én a költségvetés tervezetét benyújtják a parlamentnek,  de - mint mondta - a kormány feladata nem ér véget a költségvetés elfogadásával, folytatni kell a válságkezelést.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Oszkó: az IMF meghosszabbította a hitelkeret lehívási határidejét

Az eredeti, 2010 márciusi határidő helyett októberig hívhatja le Magyarország az IMF-EU-Világbank készenléti hitelének fel nem használt részleteit, miután a hitelkeretet nyújtó nemzetközi szervezetek jóvá hagyták a magyar fél kérését – közölte Oszkó Péter pénzügyminiszter.

MTI Gazdaság

Varga: a kormány befizeti a 20 milliárdot az innovációs alapba

A kormány a 2010. évi költségvetésben is biztosítja a költségvetési hozzájárulást az innovációs alaphoz a gazdaság szereplőivel 2003-ban megkötött egyezségben vállaltak alapján – mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

MTI Gazdaság

Önkormányzati fejlesztéseken is spórolna a kormány

Jövőre nem lesz kizárólag hazai költségvetési forrásból finanszírozott önkormányzati fejlesztés, de továbbra is uniós forrásokhoz juthatnak a települések - erősítette meg Lamperth Mónika, az MSZP elnökhelyettese az MTI értesülését.

MTI Gazdaság

Bajnai: több jut az egészségügyre, a közbiztonságra

A miniszterelnök szerint jövőre az ideinél több pénz jut az egészségügyre, a közbiztonságra és az Út a munkához programra; kevesebb az önkorményzatokbnak. Az MTI információi szerint Bajnai Gordon többek között erről beszélt az MSZP hétfői frakcióülésén.

MTI Gazdaság

Költségvetés: megállapodás a keretekről, de tovább egyeztetnek

Az MSZP-frakció vezetése elfogadta az önkormányzatokat és a közösségi közlekedést érintő jövő évi forráskivonás mértékét, de további egyeztetést tart szükségesnek ezek a részletekről - értesült az MTI szocialista forrásból szombaton délelőtt azt követően, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök a 2010-es költségvetés előkészítéséről egyeztetett a képviselőcsoport első embereivel.