Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Németországban a mostani, harmadik negyedévben is tovább gyógyult a gazdaság, de még bizonytalan, vajon a számok „alapvető és fenntartható javulásról” tanúskodnak-e.
„A legtöbb ipari mutató még mindig alacsony szintet jelez, vagyis a gazdaság termelőkapacitása egyértelműen kihasználatlan marad a belátható jövőben” – olvasható a német pénzügyminisztérium hétfőn megjelent havi jelentésében.
A német gazdaság váratlanul 0,3 százalékkal nőtt a második negyedévben az elsőhöz képest, négy negyedévi visszaesés után, rendre negyedéves összehasonlításban. Egész évre a német kormány 5-6 százalékos visszaesésre számít, ez hatvan éve a legrosszabb teljesítménynek ígérkezik.
A havi jelentésben a kockázatok közé sorolták a munkanélküliség várható növekedését. Mostanáig a vártnál kisebb munkanélküliség és az alacsony infláció segítette a lakossági fogyasztást. A bíztató jelek között említették az export növekedését, ez, mint írták, várhatóan folytatódik, azonban „még mindig alacsony szinten”. Júliusban harmadik hónapja nőtt a német kivitel.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Elvitték az 1,4 milliárdos főnyereményt.