Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az angol Premier League főigazgatója szerint nem reális Michel Platininek, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökének az az elképzelése, hogy a kontinens klubjait „pénzügyi tisztességre” kényszerítse egy olyan szabályozás bevezetésével, melynek nyomán pár éven belül kizárólag kiegyensúlyozott költségvetésű egyesületek szerepelhetnének a nemzetközi kupákban.
„A pénzügyi fair play elvárásához azonos szintre kellene hozni az adókulcsokat, illetve az állami támogatásokat a stadionokat illetően, amit én nem tartok reálisan kivitelezhetőnek” – jelentette ki Richard Scudamore kedden a Talksport rádióban. Szerinte migrációs szabályokra is szükség lenne, hogy tudják, melyik játékost melyik országban fogadják be.
Az UEFA végrehajtó bizottsága a múlt hét elején egyhangúlag elfogadta az alapelvet, amelynek alkalmazásával el akarja érni, hogy a jövőben kizárólag kiegyensúlyozott költségvetésű klubok szerepelhessenek a nemzetközi kupákban. Az elképzelés szerint az az együttes, amely indulni szeretne valamelyik sorozatban, csak annyit költhet, amennyit megtermel. Platini szerint nem járható út, hogy klubok jövőbeni sikerek reményében eladósodnak, és még meg sem szerzett jövedelmekből igyekeznek fenntartani magukat.
Scudamore azt is irreálisnak és kivitelezhetetlennek nevezte, hogy kizárják a túlköltekező klubokat a nemzetközi kupákból. Ezzel együtt a Premier League saját hatáskörben úgy döntött, hogy ellenőrzésnek veti alá a klubjait, s azt, amelyik nem tud eleget tenni kötelezettségeinek, esetleg kizárja az átigazolásokból.
Kontinentális szinten az elképzelések szerint az UEFA a 2012/2013-as idényben szándékozik behatóan megvizsgálni a megelőző két szezon számláit, s egy független testület azt követően élne a szankcionálás lehetőségével. A skála a bírság kiszabásától a kizárásig terjedne.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”