Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bajnai Gordon szerint Magyarország már képes lesz a piacról finanszírozni magát, miután az államháztartás hiányának csökkentésére tett intézkedéseivel visszaszerezte a befektetők bizalmát – jelentette a Bloomberg.
„Ha nem történik hirtelen visszaesés a piacokon, arra számítok, hogy Magyarország képes lesz magát finanszírozni” – mondta a kormányfő az interjúban, amelyet várhatóan csütörtökön sugároz az amerikai hírügynökség tévécsatornája. A kormányfő szerint 2011-2012-re Magyarország az egyike lesz azoknak a gazdaságoknak a régióban, amelyek a leggyorsabban lábalnak ki a krízisből.
Elmondta, hogy Magyarország államháztartási hiánya jövőre a GDP 3,8 százaléka lesz, amellyel az ország az egyik legstabilabb gazdaság lesz Európában, figyelembe véve, hogy az európai átlag 7,3 százalék. Az idei hiánycél a GDP 3,9 százaléka.
Bajnai Gordon megjegyezte ugyanakkor, hogy a fellendülés a német, francia és olasz piacokon múlik, az export ugyanis a nemzeti össztermék 80 százalékára rúg. Szerinte rövid távon segítséget jelent a belső fogyasztás, de arra nem lehet fenntartható növekedést alapozni, hiszen Magyarország exportoritentált gazdaság.
A globális pénzügyi válság az elmúlt 18 év legmélyebb recessziójába taszította Magyarországot, és az ország egy 20 milliárd eurós nemzetközi készenléti hitel felvételére kényszerült – írja az interjú háttérében a Bloomberg. A hírügynökség emlékeztet, hogy a magyar kormány áprilisban kezdte újra a rendszeres kötvényaukciókat, amelyeket tavaly októberben kénytelen volt felfüggeszteni a befektetői érdeklődés hiánya miatt. Az ötéves államkötvény referenciahozama mára 7,55 százalékra csökkent – márciusban még meghaladta a 13 százalékot. Magyarország a pénzügyi válság kirobbanása óta az idén júliusban bocsátott ki először devizakötvényt, 1 milliárd euró értékben.
Szeptember közepén Oszkó Péter pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy Magyarország 2010 első felében újabb 1 milliárd euró értékben bocsátana ki devizakötvényt a lejáró devizaadósság megújítására.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.