Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Csütörtökön kezdődik a 19 legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság, valamint az Európai Unió mint intézmény alkotta, a világgazdasági összkibocsátás 85 százalékát adó G20-csoport vezetőinek kétnapos értekezlete az Egyesült Államok északkeleti részén fekvő Pittsburgh városban.
Pittsburgh lesz két napig a világpolitika legfőbb színtere. A hivatásos politikusok mellett a civil mozgalmak képviselői is nagy számban jelennek meg a városban. A hatóságok tüntetésekre számítanak, és az első demonstrációk jóval a hivatalos programok előtt meg is indultak. A rendőrség magyar idő szerint csütörtök reggeli közleménye szerint a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet 14 aktivistáját különböző szabálysértések miatt őrizetbe vették.
A Húszak vezetői a Lehman Brothers amerikai befektetési bank tavaly szeptemberi csődje után világméretűvé vált gazdasági válság során most harmadszor üléseznek. Napirendjük legfőbb eleme a nemzetközi pénzügyi rendszer reformja, a jelenlegihez hasonló krízisek elkerülése érdekében.
Abban már a pittsburghi tanácskozást előkészítő, szeptember elején tartott, pénzügyminiszteri szintű tárgyalásokon egyetértés mutatkozott, hogy még nem jött el az ideje a gazdaságélénkítő költségvetési és pénzügypolitikai intézkedések visszavonásának, azzal együtt sem, hogy már vannak egyértelmű jelei a világgazdaság stabilizálódásának. A Londonba összehívott találkozón egyetértés jött létre arról, hogy csak akkor lehet szó az „exitstratégia” alkalmazásáról – vagyis a költségvetési forrásokból és jegybanki likviditásinjekciókból finanszírozott gazdaságösztönzés felszámolásáról –, ha a világgazdaság már egyértelműen ismét növekedési pályára került.
Pittsburgh-ben a legnagyobb figyelmet kiváltó téma várhatóan a banki prémiumok kérdése lesz. A Húszak többsége olyan szabályozást javasol, amely a fix javadalmazás bizonyos százalékában maximalizálná a prémiumokat, és a rövid távú profit helyett a hosszú távú nyereségességben teszi érdekeltté a bankmenedzsereket.
A tanácskozás helyszíne a nyolcvanas évekig acélipari központ volt. Ma a high-tech és „zöld” iparágak, és a kutatás-fejlesztés egyik amerikai centruma. Az Economist brit gazdasági hetilap szerint a 300 ezres város az ország „legélhetőbb települése”, köszönhetően a jól fizető állások bőségének, az alacsony megélhetési költségeknek, a jó egészségügyi ellátásnak és a kiváló iskoláknak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.