Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az áttekinthetetlen és megkérdőjelezhető pályázatok miatt Szlovákiának várhatóan vissza kell fizetnie a múltban kapott európai uniós támogatások egy részét - jelentette kedden a TA3 szlovák hírtelevízió azzal a megjegyzéssel, hogy az értesülést a közbeszerzési hivatal és a pénzügyminisztérium is megerősítette.
Egyelőre nem világos, hogy milyen összegekről van szó. Az Európai Unió átvilágító bizottságának különösen a szerződésekhez csatolt különféle kiegészítésekkel szemben voltak kifogásai, s ezeket a kiegészítő megállapodásokat többnyire nem ismerték el.
"A dokumentumokra úgy tekintettek, mint nem nyilvános tárgyalásokra, tehát mintha verseny nélkül lett volna pályázat" - nyilatkozta a hírtelevíziónak Angyal Béla, a közbeszerzési hivatal főnöke. Megjegyezte: úgy látja, több száz millió koronás összegekről lehet szó.
A visszafizetések konkrét nagyságáról a pénzügyminisztérium már tárgyal az Európai Bizottsággal - tájékoztatta a televíziót Miroslav Smál, a tárca szóvivője.
"Amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban jogszerűtlenül használták fel az összegeket, azokat az érintett cégeknek vissza kell majd fizetniük, illetve az érintett költségvetési fejezetekből vissza kell majd szolgáltatni Brüsszelnek" - jegyezte meg Smál.
A TA3 hírtelevízió úgy tudja: a problémák a 2004-2006-os időszakok érintik, ami azt jelenti, hogy a politikai felelőséget értük még a korábbi, Mikulás Dzurinda vezette kormánynak kell vállalnia. Angyal Béla nyilatkozata szerint az akkori problémák még most is fennállnak, így nem zárható ki, hogy az Európai Bizottság a jövőben is hasonló lépést foganatosít Szlovákiával szemben.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
A péntek reggel, megszokott módon miniszterelnöki interjúval indul a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az elmúlt években némileg átrendeződtek Adnan Polat magyarországi befektetései.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.