Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Összesen 250 millió forintot ítélt oda a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a botrányos postáskerékpár-tenderen győztes cég tulajdonosai másik vállalkozásának – értesült a HVG. A Linea Bútor Stúdió Kft. közbeszerzésekre specializálódott.
Ergonomikus és praktikus irodabútor-sorozatok és kórházibútor-szériák kifejlesztésére fordítja majd azt a több mint 186 millió forintot a győri Linea Bútor Stúdió Kft., amit az idén januárban ítélt meg a cégnek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a gazdaságfejlesztési operatív program terhére. Így magyarázta Sárvári Andor ügyvezető a HVG-nek, mit takar pályázatuk „piacorientált kutatás és fejlesztés” munkacíme. A Linea amúgy sikeresnek mondható pályázó: egy év alatt négy sikeres pályázatára összesen 250 millió forint NFÜ-támogatást kapott.
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumhoz tartozó, az európai uniós támogatások elosztásával foglalkozó NFÜ nem vádolható azzal, hogy bosszúhadjáratot folytatna azokkal szemben, akikkel korábban meggyűlt a baja az államnak. A Linea tulajdonosai – a tállyai Zsadányi László és a győri Tóth László –, valamint a balul sikerült 2007-es postáskerékpár-tenderen (HVG, 2008. május 17.) győztes Cronopont Kft. tulajdonosai például történetesen ugyanazok. Ráadásul a Linea bemutatóterme ugyanott található, ahol a Cronopont székhelye van, sőt a bicikliszállító cég 2003–2004-ben tulajdonosa is volt a Lineának.
A Linea bemutatóterme Győrött © Dudás Szabolcs |
A Magyar Posta Zrt. 2007 novemberében kötött szerződést a Cronoponttal 1 milliárd forintért kézbesítő-kerékpárok beszerzésére. A tendert annak értéke miatt már kezdetben is sok támadás érte, tavaly májusban azonban a HVG cikkéből kiderült: súlyosan sérült a verseny tisztasága is. A posta egyik pécsi alkalmazottja, nem mellékesen a beszerzés előkészítésével és vezényletével megbízott Gergely László összejátszott ugyanis a majdani nyertes Cronoponttal. Így fordulhatott elő, hogy Gergely és a Cronopont embere, Csizmadia Csaba kereskedelmi igazgató bő fél évvel a tender kiírása előtt a leendő alvállalkozó szlovén cégnél, a Krpannál tárgyalt Ljubljanában a részletekről. Az ügy büntetőjogi szálait a posta feljelentése alapján a Nemzeti Nyomozóiroda vizsgálja.
A posta eközben fölmondta szerződését a Cronoponttal, s polgári perre vitte az ügyet, amelynek első tárgyalását jövő héten tartja a bíróság: a posta 136 millió forintot kér az új közbeszerzés költségeire, illetve a 14 hónapos karbantartási kimaradásra hivatkozva, miközben a Cronopontnak is vannak követelései. Az pedig máig nem tiszta, miért érte meg a postának egy „bicikliügynökkel” szerződni, aki alvállalkozóktól vásárol. A kezdeti tervek szerint ugyanis a Krpannak 280 euróért szállította volna a drótszamarat a vajdasági Capriolo d.o.o., a Krpan 420 euró körül adta volna tovább a Cronopontnak, a posta pedig biciklinként 500 euró körüli összeget fizetett volna. (Utóbb a Cronopont lecserélte a szlovénokat az esztergomi Neuzer Kft.-re, a posta erre hivatkozva bontott szerződést.) Miközben kiderült az is, a Cronopont cégcsoport korábban csaknem 900 millió forint értékben szállított a postának például bélyegzőgépeket.
Kerékpárgyártás Esztergomban © Horváth Szabolcs |
„A tulajdonosi kör azonos, de két külön cégről van szó, más az ügyvezetés is” – hárította a cronopontos kapcsolatot Sárvári (a közös tulajdonosok közül Zsadányi is cégjegyzésre jogosult a Lineában, a Cronopontot Tóth egyedül jegyzi). Az NFÜ pedig részletes listát küldött a HVG-be arról, milyen feltételeknek kell megfelelniük az uniós támogatásokra pályázóknak. Ezek alapvetően a pályázati adatok valódiságára, a korábban vállalt pályázati kötelezettségek teljesítésére vonatkoznak, illetve a nyertes cégjogi korrektségét firtatják (a nyertes saját tőkéje meg kell feleljen a törvényi követelményeknek).
Az 1994-ben alakult Linea kezdetben olasz, spanyol és német bútorokkal kereskedett, majd 1996-tól saját gyártásba fogtak. Azóta fémalkatrész-üzemet és bútorlapszabászatot is működtetnek Csornán s bútorüzemet Kisújszálláson. Előszeretettel üzletelnek a közszférával – ez honlapjuk bemutatkozójából is kiderül, s a központosított közbeszerzés szerződött partnerei. Büszkék például arra, hogy Linea-bútorokkal rendezték be a szolnoki főiskola campusát, s az ügyvezető a HVG-nek kitért arra is: a most elnyert pénzből lehetővé válik, hogy a megrendelők elérhető áron jussanak ergonomikus bútorokhoz. Mint kifejtette: miután saját lesz a terv, a licencdíjat megspórolják, s csökkenti a fogyasztói árat az is, hogy hátrányos helyzetű régióban végzik majd a sorozatgyártást.
RÁDI ANTÓNIA
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?