szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Javult az adómorál a vagyonosodási vizsgálatoknak köszönhetően - írja hétfői számában a Napi Gazdaság az APEH szaklapjában megjelent elemzés nyomán, amely szerint legalább is nőtt a hatmillió forint feletti összevont jövedelmet vallók köre, miközben a minimálbéreseké látványosan csökkent.

Utóbbiak száma a tavalyelőtti 583 ezer főről 2008-ra 364 ezerre esett, míg az előbbiek táborát tavaly már 162,5 ezren alkották a 2007-es 139 ezer után. Nyilvánvaló, hogy a hatmilliós küszöböt egy részük nem azért lépte át, mert a korábban elcsalt bevételeit most bevallotta, hanem egyszerűen azért, mert belecsúszott a körbe.

Az összevont adóalap mellett az elkülönülten adózó jövedelmek esetében láthatók az adófizetési hajlandóság javulására utaló jelek. Annak ellenére, hogy összességében csökkent az ilyen típusú jövedelem 2007-hez képest - ennek oka a tavaly ősszel beköszöntött válság lehet -, egyes területeken mégis emelkedés volt tapasztalható.

Ebbe a kategóriába tartozik az ingatlan bérbeadása, amely 69,8 milliárd forint után tavaly 74,2 milliárdos jövedelmet mutatott. Szintén emelkedés volt látható a vállalkozásból kivont jövedelmek esetében, itt 13,4 milliárd forint helyett 20,5 milliárd forint keletkezett. Ez több mint ötven százalékos gyarapodást jelent úgy, hogy az adófizetők száma érdemben nem változott.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Nem volt kire bízni a gyereket, ezért kellett megszegni a karantént -–állítja a brit kormányfő tanácsadója

Nem volt kire bízni a gyereket, ezért kellett megszegni a karantént -–állítja a brit kormányfő tanácsadója

Megállítaná a fővárost a trianoni centenáriumon a főpolgármester

Megállítaná a fővárost a trianoni centenáriumon a főpolgármester

És akkor rájöttünk, vannak nagyobb bajok is a koronavírusnál

És akkor rájöttünk, vannak nagyobb bajok is a koronavírusnál